Ki nevet a végén?
2010.09.12. 00:31
Most fejeztem be Adam Sandler egyik újabb filmjét és hát mélységesen csalódtam benne. Az egy dolog hogy elbasztam az életemből 2:30 percet egy filmre, de hogy egy Adam Sandler film ilyen szar legyen.. Hát ezt nem tudom hova tenni..
Csapongott ide oda, de füle, se farka..
Tegnap délután kaptam a filmet Szaszutól és nagy izgalommal vágtam neki, mert imádom Adam Sandler filmjeit, de nagyot kellett csalódnom benne.
A legnagyobb probléma az volt, hogy az eddigi félig vicces, félig komoly film helyett kaptunk egy szomorú elgondolkoztató történetet, ami még nem is lenne baj - lásd Távkapcs - de ez a film egyszerűen nem neki való!
A történet főszereplőjeként Sandler egy stand up comedy színészt alakít, aki már befutott és nincs más dolga mint a magángépével furikázni, és koktél kortyolgatni a kurva nagy házában.
Egy nap aztán jön a nagy csapás: kiderül hogy halálos beteg. A színek szürkék lesznek, a kaja nem ízlik, és már a viccelődés sem megy a színpadon.
E helyett találkozik egy feltörekvő színésszel, Ira-val (Seth Rogen - Zack and Miri make a porn) akiből rendes stand uppost próbál faragni.
Ebből még akármi is lehetne, de igaziból innen kezdve sehova nem tart a történet. Még az is logikus lenne, hogy bekapcsolódik a volt barátnő (Leslie Mann), akivel újra egymásba szeretnek, de aztán ez a szál is összekuszálódik.
Azért merem elspoilerezni, mert tényleg egyszer nézős film, és ha nem nézitek meg, akkor se veszítetek semmit. Szóval végül megjelenik a nő férje (Eric Bana) és mégse jönnek össze.
Hát milyen dráma az ilyen, mikor a haldokló színész még csak össze se jön a szerelmével. Közben kiderül, hogy nem is haldoklik. Ez már az abszolút slusszpoén az egészben.
Aztán hirtelen a film vége felé végre jön egy normális váltás! Ira rádöbben hogy George Simmons (Adam Sandler - humorista) nem az az ember akinek gondolta, és igaziból egy fasz. Ebből aztán események láncolataként az jön ki hogy összebalhéznak. Ez lehetne a tanulság a film végére, de itt még mindig nincs vége.
Az utolsó képsor, ahogy kibékülnek. WTF?!?!
Tehát a film főbb szálai:
- George Simmons halálos beteg
- felfedezi Ira-t, aki a legjobb barátja lesz
- előkerül a felsége, és összejönnek
- kiderül hogy kutya baja, mégsem haldoklik
- előkerül Laura férje
- Laura mégis a férjét választja
- Ira összebalhézik George-al
- kibékülnek
Na most mond meg mi ez, ha nem csapongás. A másik dolog, amit nagyon fájlalok, hogy a szinkronban (igen, szinkronosan néztem, én kérek elnézést) a poénok fele szar. Nem tudom, hogy az eredetiben is, vagy csak ebben, de ez gáz volt na.
Laura férjének az akcentusa is kurva vicces lett volna, de a filmben ez abszolút elveszett. Amikor meg erre épülő poénok voltak a filmben, az meg egyszerűen gáz volt.
A sok negatívum ellenére azért meg kell jegyezni, hogy volt pár jó poén is, és néhány jelenet egészen megindító volt. Sajnos ezek nagyon kis százalékban fordultak elő, így nem sokat húznak felfelé a történeten..
Ja és Eminem is megjelent a történetben. Hát az kurva nagy volt :D
Összegezve: A film evés, tanulás, alvásra nagyon jó de ne várjunk tőle semmi mást. Adam Sandler néha elnyom egy jó poént, de messze nem annyit, mint megszokhattuk tőle. A végső rating nálam: hát nem is tudom.. legyen 5, de ez nagyon jószívű volt. 5/10