Emlékszem kisgyermek koromban mennyire imádtam óvodába járni. Volt egy csomó haverom és a közös reggeli után mindig kimentünk az udvarra játszani. 
Addigra már biztosan mindenki megérkezett, így nem volt más dolgunk, mint kimenni a kis szekrényeinkhez és felvenni a kiskabátot meg a cipőnket.
Az udvarban az volt a legjobb, hogy tele volt játékokkal. Mindig homokvárakat építettünk és arra is emlékszem, hogy az oviban volt spéci "alagútásó" lapát, amivel tök jól lehetett a várak aljába lyukat fúrni. Mindig is egy ilyen volt az álmom, de anyu soha nem vett.

Azt hiszem az volt a tökéletes része az életemnek. Nem volt soha semmi bajom, gondom. A legnagyobb problémám az volt, hogy ebéd után aludni kellett.
Az alvás után mindig volt uzsonna és hála istennek majdnem mindig finom is volt. A konyhás nénivel meg spanok voltunk.
Arra is emlékszem, hogy 5 kancsó volt, abból 4 sárga és 1 narancssárga. Természetesen mindig hatalmas harc folyt a sárga kancsóért.

Uzsi után mindig rajzoltunk. Természetesen autókat, mi mást. Volt egy haverom, a Csabi - azt hiszem egy fenyőfa volt a jele - és ő volt a legjobb az autórajzolásban. A vezetéknevére persze nem emlékszem. Ki gondolta volna még akkor, hogy nem csak egy Csabi van a világon. Ő volt a Csabi és kész. Volt egy Gergő barátom is. Meg ugye a többiek. De mi hárman voltunk a kemény mag. Az egész óvodában csak ők tudták, hogy fülig szerelmes vagyok az Edinába. 

A legjobb pillanatom talán mégis az volt, amikor Csaba megdicsérte az autós rajzomat. Ez egy olyan dicséret volt, amit semmi nem tudott volna felülmúlni. Ő volt az autórajzolás királya és azt mondta - pontosan emlékszem - "ilyet még én se tudok rajzolni".
Azóta akárhányszor autót kell rajzolnom, mindig ez jut eszembe.

-update-
Már szervezés alatt az ovitalálkozó! Egész hullámot indított el a poszt :D