Szánkó

2010.12.18. 23:25

 Ma egész nap széjjel voltam, mivel ma Juditot hamar fel kellett tenni a vonatra, mert 10-kor már nyitott, ezért a 8:20-al el kellett mennie, és ezért már 7 körül keltünk.
Ahogy hazaértem nem is nagyon kellett biztatni, mail és facebook után 11 körül simán bealudtam egy filmen. Olyan jól sikerült, hogy délután 3-ig fel se keltem. Gyors ebéd, aztán kerestek is telefonon.
Andi volt az, hogy ha van kedvem akkor valamerre elmehetnénk vele meg Attilával. Már nagyon régen találkoztam vele is, és mivel amúgy se volt jobb dolgom, ezért kapva kaptam a lehetőségen.
Végül aztán kivettünk 2 filmet (Inception, Csúf igazság - nem éppen egy súlycsoport) és pár sör társaságában megnéztük. Mindkettő jó volt a maga nemében.
Miután már nem volt se film, se sör, kitaláltuk, hogy nekünk igaziból most szánkózni kéne menni. Először azt hittük Attilával, hogy Andit győzködni kell majd, de aztán neki se kellett sok. Kb fél órát voltunk kint, de azt is kész kabaré volt, mert a cipőm nem feltétlen terepre való, és mivel semmilyen bordázás nincs a talpán, ezért gyakorlatilag estem-keltem míg felértem a töltésoldalban. Andi persze nem félt kimutatni érzelmeit és majdnem belehalt a röhögésbe :D

A bejegyzés trackback címe:

https://weinie4.blog.hu/api/trackback/id/tr92525003

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása