Today :: 2010 05 03

2010.05.03. 17:25

A mai nap eléggé semmit tevős volt egészen dálután 3-ig. Eddig birtam kaja nélkül, aztán elhatároztam, hogy felderítőkörútra indulok. Mivel ugye semmi poénzem nincs, mert anyu sztrájkba kezdett, ezért a bolt opciót kilőtem már az elején.
A hűtőben semmi normális kaja nem volt, a kamrában szintúgy. A vége az lett, hogy anyu szobájában indultam desszantra, hogy keritsek valami nasit. A szerzemény 1 zacsi lekváros piskóta és 1 zacsi gumicukor volt. Ilyenkor imádom, hogy tudom a rejtekhelyeit.

Mikor már megnéztem 2 filmet és még mindig nem tudtam, hogy mit kezdjek magammal, mert eddig tartott az édességek hatása, akkor elhatároztam, hogy még egy feldertő útra megyek, mert ezt igy nem állapot. Ez egy 33 szavas mondat volt.
A második körút végére találtam 1 pár lefagyasztott kacsacombot, és kb fél kiló krumplit. Nem is kellett több, bevetettem a szokásos egy tepsiben mindent módszert. A baj csak az hogy már kurva éhes volt, lévén már tegnap este óta nem ettem semmit. Így még nehezebb volt kivárni míg elkészült. Tudni illik a tuti fasza állapothoz 1 órát kell sülni fólia alatt, és további 20 percet fólia nélkül. Mivell 3 kor álltam neki kiolvasztani a husit, ezért csak 3:40 kor tudtam berakni sülni. Csak 5 kor lett kész, szóval majdnem belefulladtam.
Nade ne ugorjunk ennyire előre.
Míg sült a husi és én meg korgó gyomorral néztem a sütőajtót, rájöttem hogy ez a legroszabb, amit tehetel. Szóval rendbe raktam anyu cuccait az előszobában. Ennyit persze nem lehet, szóval inkább csak párhuzamosra állítottam mindet, meg egymás mögé raktam, hogy kisebbnek tűnjön, meg ilyenek. A végeredmény egész kielégítő volt az alaphelyzethez képest.
A WC-t is rendberaktam. Belenyomtam fél flakon szuperultra brutál wc tisztítót, meg hideg zsíroldót, meg mindent amit találtam, és msot csillog villog. Még fel is mostam.
Sőt a fürdőben is alkottam egy picit, szóval összeségében dután 3 tól nagyon felpörögtem.
Most még hátra van egy polódesign, majd kidobom ide is ha végeztem vele. Majd jövök - elvielg. De hamarosan jön Niki, szóval nem tudom, hogy mikor.. Vagy hogy jövök e egyáltalán még.

Szerző: weinie4

Szólj hozzá!

Címkék: today

A bejegyzés trackback címe:

https://weinie4.blog.hu/api/trackback/id/tr781995255

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása