Tegnap volt Vendelinben ilyen szerkesztőségi gyűlés - továbbra se értem miért kerültem oda, de jól esik a bizalom :) Viszonylag sokan voltunk: Martin, Szami, Vanda, Attila - színháztól ha jól emlékszem-, Adél, Máté, Bence és azt hiszem ennyi.
Elég érdekes volt, volt mindenről szó, és kaptunk is feladatot Vandával, szóval a héten mennünk kell vendelinbe megbeszélésre, nameg terepfelmérésre. Lesz is cikkünk, szóval azt majd Alterblogon lehet checkolni. Ha már ott tartunk úgyis írok róla.
Jó volt kicsit beszélgetni velük. Szó szerint kicsit, mert a legtöbb témában nem volt érdemleges hozzászólásom. Masszívan megy a politziálás, ami nem is baj, csak tőlem távol áll és pont ahogy Bence mondta, nem tudok pontosan idézni, de a lényeg az volt, hogy én/ő nem látja át teljesen a politika minden hálóját és ezért nem biztos hogy minden cikk, vagy véleménynyilvánítás objektív lesz.  Szóval én nem nagyon tudok belefolyni a politikába - nyilván megvan a véleményem nekem is az emberekről.
Engem inkább a kúltőrális szál érdekelne, és meg is beszéltük hogy miként is lesz az Alternatíva az elkövetkezőkben. Ja meg lesz banner is - asszem - mert beszéltünk Mátéval aki a designért felelős - asszem#2-, szóval aki olvassa alterblogot, és esetleg kíván minket támogatni ilyen jellegű dolgokkal az kérjen és majd adok/adnak bannert és akkor jó lesz.

Vendelin után még elkísértem Vandát az állomásra, aztán tettem egy kitérőt valami parkosított övezet felé, mert ahogy kiléptem az állomásról, rögtön megvillant bennem a felismerés, hogy a sör most ért le. Szóval miután kimentem a "mosdóba" irányt vettem a Lilatetőbe - amit már nem is így hívnak. Elég érdekes volt, mert én azt hittem, hogy ez is egy ilyen kis kúltúrált hely, mint mondjuk Hey Joe, de ahogy lementem rögtön tudtam hogy nem pont ide való vagyok.
A kis szolid "úri" kabátomban, az okos szemüvegemmel és a kis rózsaszín/lila táskába rejtett ajándékkal eléggé kitűntem a full hardcore rocker bandából. A falak nemzetiszínűre festve, hangos rockzene szól a zúzósabb fajtából, szóval érdekes volt. A magyar öntudat lakhelyeként tudnám jellmezni. Miután a "miafasztkeresezitt" nézéseket lesöpörtem magamról bevonultam Lilláékhoz. Lilla nagyon örült nekem, fura is volt, mert ott ült mellette a barátja, szóval furán is éreztem magam, hogy így a nyakamba ugrott. Beszélgettem egyet Gáborral is, aztán jöttem is haza.
Volt kint képeslap is, amire fel kellett iratkoznom, hogy itt voltam. Tök jó ötlet. Nekem is kell ilyen.

A bejegyzés trackback címe:

https://weinie4.blog.hu/api/trackback/id/tr81994864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juliska · http://julietteglamorous.blogspot.com 2010.03.14. 12:49:43

amit a Bence mondott, abszolút igaz. Martin(ék) meg sok energiát és időt fektet(nek) ennek a hálónak a tökéletes átlátásába, respect :D a melón dolgozunk, már várom. kicsit aktivizálódok végre én is, köszi neked a lehetőségért. (Tetőn a képeslap azt hivatott mutatni, hogy ott voltál és túl is élted.)

weinie4 · http://weinie4.extra.hu 2010.03.14. 15:27:40

respect itt is, csak én meg tudom pontosan hogy én képteln lennék ennyi energiát belefektetni, na meg nem is biztos hogy akarok. Viszont tisztában is vagyok ezzel, ezért nem is tudok és nem is akarok hozzászólni az ilyen dolgokhoz. Majd msn-en (ha felveszel) egyeztetünk akkor időpontot aztán rákattanunk a témára. :)
süti beállítások módosítása