Today :: 2009 10 18

2009.10.18. 21:15

Ma már korán reggel fent voltam amit talán annak köszönhetek, hogy tegnap a fél (2/3) napot átaludtam, és még annak ellenére se sikerlt 9 iga laudnom, hogy éjfél után feküdtem (1:13).
Szóval már 8:35 kröülfentvoltam, és nem tudtam magammal mit kezdeni, mint chekkolni az esti lemaradást, rendezkedtem a szobámban és pik pakk 10 óra lett. Még el kellett mennem az árkádba mamának ajándékért, mert itt a tescoban nem lehet kapni elseve samponokat, csak ilyen trét.
Mamával mindig megbezséljük, hogy kinek mi kell, és mivel neki állandóan kézkrém kell meg ilyesmik ezért rendszerint kozmetikumot kap. Mondta hogy nem elégdett a samponjával és ajánlottam neki egyet, és megegyeztünk hogy akkor tőlem ezt kapja.
Aztán árkád után mentem is mamához, mert nála volt a névnapi ebéd (lévén az ő névnapja volt) és segítettem neki elpakolászni az asztalokat, meg ilyesmi, aztán haza, és kaja, mert még nem is reggeliztem, fürdés, ilyesmik. Megborotválkoztam meg ilyenek, aztán mentünk is mamához családostul vissza.
Kicsit furán éreztem magam hogy az én ajándékom többet ér mint anyué, pedig neki a saját tulajdon anyukája, és egy szál virágot vett neki. (Mondom ezt én aki szintén nem vettem az én anyumnak semmit anyáknapjára - azt hiszem érthető okokból - sótartó..)
Szóval picit fura volt, hogy ajándék ide oda, egy sampont visz a család a virág mellé, ami még nem lenne tré, ha a mama nem tudná pontosan hogy azt is tőlem kapja. Aztán anyu mégiscsak vitt még valamit, de tipikus ilyen improvizált ajándék volt, kis üvegtál benne valami kencefice.
Zoliék már ott voltak. Őket alapvetően bírom, és igaziból bánom, hogy anyu nem képes rendes kapcsolatot ápolni a testvérével. Én se hivogatom minden nap a Juditot, mégis úgy érzem, hogy nem kényszerből hívom meg magamhoz, vagy ilyesmi. Szóval anyu is csak akkor hívja Zolit, ha muszály, és csak akkor találkozunk ha valakinek születésnapja/névnapja van. És még csak nem is laknak messze, mert kb 4 utcára laknak innen a Dunaparton..
Szóval őket birom, mert ők egy normális család többé kevésbé. Bár Zoli mostanság feszültebb, talán az újabb gyerkőc és az üzlet miatt, nem tudom, de feszültebb.
Az unokatesom Olivért hála istennek már leköti  az unokahugom, Bori, szóval nem kell vele játszanom, meg jópofiznom, meg ilyenek, ugyhogy most már elgészen élvezem ezeket a családi dolgokat.
Ma próbáltam Zolival társalogni, de ahogy néztem ideges is volt, meg fájt is a feje, szóval még az se izgatta fel hogy ő is meg én is ismrem Pódát.
Barbival viszont jol elbezsélgettem (Zoli felesége). Bazmeg durván néz ki amúgy. Néha mikor lehajolt a gyerkőcér kivillant a tangája, hát már nem tudtam hova nézni.. Ilyen 35 ös vékony, jokarban lévő MILF et képzeljetek el.
Nade nem leszek buta. Jófej. Vele jókat tudok beszélgetni, szóval őt szeressük.
Mondjuk az bunkó volt, hogy megkajáltunk, eltelt 10 perc-15 és rögtön indultak el, mintha csak enni jöttek volna. Persze az egészet a 2 éves gyerekre fogták, hogy "már fáradt szegény". Na mind1.
Itthon semmi téma, átjött ma Niki is. Filmeltünk. Most tényleg. V mint Vérbosszú. Kiderült hogy megvan BDRipben, szal jó volt. Jövő héten nem tudunk találkozni, mert versenyek, színház, tábor, stb, szóval jövő hétre kimenőt kaptam :D Pucér tájkurvákat ide!
Most viszont megyek, még szerelek, egy picit. Majd re. Még asszem képet is nyomok am ide.

A bejegyzés trackback címe:

https://weinie4.blog.hu/api/trackback/id/tr901995745

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andi 2009.10.19. 07:50:30

http://muszaly.hu/ Használd egészséggel! :)

bad girl 2009.10.19. 17:19:14

miaz, h tájkurva??? :D tajparaszt kurvába???? :D :D vagy mi a fene???? :P

weinie4 · http://weinie4.extra.hu 2009.10.19. 18:18:20

nem.. azok a félignéger félig japán csajok.. :D
süti beállítások módosítása