A szél fújja a leveleket, és az aszfalthoz érők kis kavicsokat sodornak magukkal. A táj unalmas, szürke, és az emberek is mintha eltúntek volna  a föld színéről. Csak egy-egy üres hinta lóbálózik a szélben, mintha a gyerekek csak most hagyták volna ott, de ahoyg körülnézek sehol senki, csak a hideg szél ölelgeti, simogatja a hátam, és minden egyes hirtelen indulatával mintha karmolná a böröm a vastag melegnek tűnő kabát alatt. Csak sétálok a parton, de embereket még mindig nem látok. Szép lassan egy erdős részhez érek, ahol még  a fák is megfáradtak és úgy tűnik hogy a szél az ő bőrüket is kikezdte. Csak követem a kavicsos utat, ami a fák között kacskaringózik. Mélyebbre érek az erdőbe és a fák úgy nyulnak át az út fölött mintha csak el akarnának kapni, és a sötétség karmai egyre inkább nyúlnak ki, és úgy tűnik hogy magábaemészt a természet. Az adrenalin felszökik és már szinte hallom a sok undorító bogár és rágcsáló szöszmötölésést, akik csak arra várnak hogy a sötétség leterítsen és kedvükre falatozhassanak. A nagy izgalomban horror filmek jutnk eszembe és már remeg  a kezem. Nem tudom mitévő legyek. Félek. Mélyen beletúrok a nadrágom zsebébe és kis kotorászás után a használt zsepik közül elővadászom a piros mallboros dobozt, ami már szakad és kopott megjelenésével is jelzi hogy talán nincs is benne. Remegő kezeimmel kinyitom a szakadt zárjegy mellett a dobozt és belepillantok. Az árnyékos, sötétben szinte alig látom, ezért a fény felé fordulok, és elöször csak a dohány mámorító illatát érzem meg, és mikor a doboz aljára tekintek látom hogy a cigarettákból kipotyogott dohány árválkodik csak bent, és mikor már összegyűrném és eldobnám a dobozt, akkor egyszercsak egy szál elögurul a doboz msáik sarkából. Isteni szerencse. A már félig átfagyott kezeimmel kiveszem és a másik zsebembe nyúlok az öngyújtómért ami már csak alig pislákol, de azért még rá tudok gyújtani. Egy mély szippantás és a Fight Club film jut eszembe mikor parázslik a cigaretta... A pezsgő sercegése szinte zene füleimnek, és miután bátorságott vettem, rájövök hogy ez csak egy sötét erdei út, és nincs mitől félni... a dobozt messze suhintom, a cgit pedig a kezemen nyomom el hogy az árnyak is tudják nem félek többé, még ha a halál árnyékának völgyében járok is. A parázs morzsolódik a kezemenés a cigi megtörve a földre hullik, mint valami helybenhagyott prosti...
A kezemet ökölbe szorítom és úgy érzem érinthetetlen vagyok, de visszafordulni már késő.. át kell küzdeni magam a rejtéjek völgyén. Azt ismételgetem magamban hogy az éjszaka is hajnal elött a legsötétebb, és már nincs sok hátra, de a lelkem mélyén nem hiszek benne, és tudom azt is hogy még sok van hátra. Belevágok hát a legborzongatobb és legsötétebb éjszakába...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.