Enzo barátom elég sokszor megkeres engem, még ha néha csak egy mailre is, mindig tud küldeni nekem valami érdekeset. Így volt ez most is. Mint tudjuk - vagy talán nem - ő is elég nagy Lost fan, ezért megkért rá, hogy ha van kedvem és egyetértek, akkor tegyem ki az írását az oldalra. Már régóta húzódik, de most végre ideért. Köszönöm Enzonak, hogy megint gondolt rám/ránk és megosztotta velünk. 
Jöjjön a poszt!

Hát vége.
6 évad, 120 rész után véget ért, egy olyan fináléval, ami tovább erősítette a kettéosztottságot a rajongók között.
A befejezés olyan szempontból jó volt, hogy tényleg csak így lehetett összehozni a végére nagyjából mindenkit. Az pedig, hogy nem kaptunk választ: sokan írták már, de én is ugyanezt vallom: a LOST lényege ez lett, soha senki nem remélhette, hogy minden egyes kérdésre választ adnak. Persze nekem is jobban esett volna egy kicsivel több konkrét válasz, de így legalább az 5-6 év alatt kialakult rajongói közösségek megmaradnak, folyhat tovább a kattogás az oldalakon, és hát ugye a remény hal meg utoljára. Visszanézve zseniális a sorozat, akárki akármit mond, a LOST olyan mértékben emelkedett a 21.század legepikusabb művei közé, ahogy azt soha más műsor nem tudta megtenni, és nagy valószínűséggel nem is fogja az elkövetkezendő években. Hiszen ilyen mértékű rajongótábor születése, ennyi oldal, fórum, topik, hozzászólás, kattogás egyik más sorozatnál sem született, mint a LOST esetében, és ez adja az igazi csodáját a sorozatnak. Valóban két részre oszthatóak a rajongók, arra a két ellentétes oldal résztvevőire, ami a LOSTban is a fő vonalat jelentette: a hit és a tudomány embereire. Én az előbbibe tartozom, nem vártam racionális magyarázatot mindenre, mert elfogadtam, hogy túl kell lépni az olyan dolgokon, mint jegesmaci, időutazás, vagy szigetelforgató kerék. Tisztában voltam vele már Walt képességeinél is, hogy igen, lesznek benne sci-fi elemek, (mert Lindelof így akarta) és hogy ezekre soha nem lesz normális magyarázat. Reménykedni azt lehetett, és valóban pár részből többet is kihozhattak volna (Ab Aeterno, Across The Sea), de visszapillantva ez így jó, ahogy volt. A befejezés egyszerre epic, gyönyörű, és cliffhanger is. Ilyet alkotni nem lehet.
A LOST zsenialitását már az előző évad végén is himnuszi magasságokba emeltem, de most, hogy az egészen végigtekinthetek, nem változott a véleményem: a kedvenceim örökranglistáján letaszíthatatlanul az első, legkirályabb, legprofibban összerakott sorozat a LOST.
Hát nem vagyok az a tévéműsorba beleélős típus, és soha ilyen még nem történt, de tudtam előre, hogy ez lesz, és azt is tudom, hogy még egyszer ilyen nem lesz: be kell vallanom, az utolsó részeknél néha eléggé nehezen vagy duplán láttam a feliratot, hát ja…izzadt a szemem. Nagyon ritkán könnyezek meg sorozatot, de a LOST vége olyan lett, amit érdemes, és nem egy helyről hallottam, hogy kik hullattak könnycseppeket, amikor vége volt. Én ezt büszkén vállalom, ez egy nagy kapocs, jól mondja a szám: “It’s just a show, but it feels like losing a friend”. Valóban. És annyira tudtam, hogy csakazértis keretbe foglalják az egészet, megtippeltem volna hogy Jack lecsukja a szemét a végén. De hát a készítők is előre tudták, hogy ez lesz, az utolsó jelenet már meg volt tervezve, csak a hozzá vezető út nem. Amikor Jack lerogyott a bambuszoknál, már biztos voltam a tippemben. Mint ahogy amikor CS kinyitotta az ajtót, és beáradt a fény, tudtam, hogy ez egy ilyen befejezés, és azt mondogattam magamban: “nem lehet így vége, ne már, hogy ez lesz a vége”…és de. Nem csalódtam, és különben is: halottról jót vagy semmit.
Köszönöm. Fel sem tudnám sorolni, hogy mennyi mindent köszönök, hogy mennyire beleépült az életembe, a mindennapjaimba, a gondolkodásmódomba. A kifejezéseim, az emailcímeim, a jelszavaim, az életem rengeteg kisebb-nagyobb alkotóeleme viseli a LOST motívumait. A számok, a szereplők, a színészek, a sorozat összes dolga nagyon sokat jelent, és soha nem fogom elfelejteni. Biztos vagyok benne, hogy 42 év múlva is álmomból felkeltve felsorolom a számokat, és még jó pár évig bárki kikérdezheti a főszereplők listáját, sőt, még talán az epizódokét is.
6 évad 6 év alatt. Nekem csak 5, mivel még az RTL Klubon kezdtem el nézni. Emlékszem halványan az első buszmegállós poszterre, ahol „A zuhanást túlélték,de ez még csak a kezdet” vagy valami hasonló mondat megragadott, és olvastam, hogy ez mekkora sikersorozat, és aug. 26.-án indul itthon az RTL-en. Még halványabban rémlik valami, egy AXN-es tartalom a tévéújságból, ahonnan csak valami Jack, tábortűz, meg nem tudom mi maradt meg, de akkor arra gondoltam: “de jó lenne nézni ezt a sorozatot, ha lenne AXN-ünk…”
Szóval 2005. augusztus 26., egy pénteki nap. Aznap ünnepeltük 14.szülinapomat, így hétvégén néztem meg a pilotot, és onnantól nem volt megállás. De furcsa is visszagondolni a haverokkal való beszélgetésre 8.-ban, hogy “Te, ennek lehet hogy nem csak 12 része lesz, hanem több”, a találgatásra, hogy mi döntögeti a fákat. Máig fogalmam nincs, mikor hallottam először a számokról, de tudom, hogy az első két évadban még igencsak belefutottam spoilerekbe akaratlanul (Így pl. tudtam hogy AnaLu és Libby meg fog halni), és a 3.évadnál váltottam AXN-re. Az első 8 részt haverral néztük, a további részeket nem is tudom már, hol láttam, talán gépen néztem, de tudom, hogy a 4.évadtól kezdve vagy AXN-en, vagy gépen néztem a LOST-ot.
Furcsa. Ez a sorozat volt az első igazi SOROZAT, amit úgy komolyabban néztem. Azóta hányat kezdtem el, és hány van félbehagyva most is, te jó ég…
Ez volt az első, amit letöltöttem, így bevezetett egy új világba.
Ez volt az első, amihez néztem rajongói oldalakat.
Köszönet a Lost.hu-nak, Pálmafának, Molnigee-nek, és a többieknek, hogy egy igényes és profi fansite-ot hoztak létre, ami méltán kiérdemli azt, hogy lost.hu legyen.
Aztán kb. az 5.évad körül kezdtem el lostspoilers.org-ra járni. Köszönet a Josh-féle oldalért, nagyon fontos állomás lett a sorozat “kinti” világában.
Ez a két oldal törzshelyemmé vált, habár nem gyakran írogattam, inkább csendesen nézegettem, olvasgattam, magamba szívtam minden infót a kedvencről.
Most így visszanézve olyan fura, valahogy az összes gépen levő lostos cucc olyan réginek, elavultnak tűnik, feleslegesnek is, habár nem dobom ki őket, jók lesznek emlékezni.
Emlékezni és továbblépni: most ezt kell tennie minden igazi fannak. Biztos, hogy még több éven át annyi minden fog emlékeztetni a Lostra, legyen az egy hűtőmágnes, egy kisbusz, egy ankh, vagy egy tenyérre filccel felírt szöveg. Nagyon sokszor fogunk emlékezni “de jó is volt”, “emlékszel, mikor…?”, és nagyon sokszor mondhatjuk, hogy köszönöm.
Köszönöm ezt a hat évadot, a zseniális részeket, a sokkoló cliffhangereket, a várakozásokat az évadok vagy a részek között, ami egy nagyon furcsa érzés volt, és hiányozni fog.
Köszönöm, hogy a LOST vezetett rá arra, hogy figyeljem a színészi játékot.
Gratulálok Michael Emersonnak, Terry O’Quinn-nek, Henry Ian Cusicknak és a többieknek, akik elengedhetetlenül jó formát hoztak. Köszönöm J.J. Abramsnek, Damon Lindelofnak, Carlton Cusenak, Jeffrey Liebernek, Bryan Burknek, és a teljes stábanak ezt a felejthetetlen, nagyszerű élményt. Megmarad bennem még sokáig, hogy a vizuális effektekért Kevin Blank felel, hogy a castingot April Webster csinálta, hiszen 120 részen át akarva-akaratlanul láttam a stáblistát.
Megmarad Faraday, Locke, Sawyer, vagy épp Ben stílusa, vagy az az érzés, amit a sokkoló befejezések után éreztem, mint például az 5. évad vége, és (bármily meglepő) az Exposé.
Kicsit zavaró volt, hogy akit megkedveltem, azt kinyírták még abban az évadban, (Boone, Eko, Libby, Paulo, Nikki, Faraday, Charlotte, Juliet) de ez sem tántorított el.
Köszönöm az emlékezetes pillanatokat – Ana-Lucia és Eko összeborulása, Des és Penny telefonos jelenete, és sorolhatnám, de nem lenne vége.
Köszönöm – férfiként – a szép csajokat, az eyecandy részeket (főleg hogy még Charlotte-nak is csináltak egyet, de nem mellékes Kate, Juliet, Nikki, Shannon, vagy még Achara sem), köszönöm a brilliáns poénokat, amikből majd’ minden részre jutott, hála főleg Hurley-nek, Miles-nak és Sawyer-nek, köszönöm a csodás zenéket, amelyekre talán nem is figyelünk, de ha nem lenne ott, hiányoznának, Michael Giacchino mindig is az első zeneszerző lesz aki eszembe jut.
Soha nem felejtem el azokat a jeleneteket, amik valahogy nagyon megfogtak, pl. Charlie halála, vagy éppen Boone látomása.
Másik nagy érdem a készítőknek: ügyesen hoztak vissza szálakat korábbi évadokból, főleg az utóbbi két szezon folyamán, már-már megszámlálhatatlan mennyiségben, akár csak egy mozdulat vagy egy mondat alkalmazásával. Sok trükköt játszottak el újra és újra: szemfelnyitás, koporsófelnyitás, stb., és ezek megint csak emelnek a sorozat színvonalán.
Egyszóval bármely elemét nézem a LOSTnak: zseniális. Nem tudom elégszer alkalmazni ezt a szót, pedig lenne rá szinonima rendesen. Óriási rajongótábor, “kattogás”, szálak összekuszálása, elmés váltások, az idősíkok összevissza ugráltatása, az apró dolgokra figyelés, az ismeretlen színészek magaslatokba emelése, az alternatív valóság-játékok által kitalálható dolgok, a Via Domus, a bravúros színészi játékok, zenék és forgatókönyvek, szövegek, poénok, nyelvi játékok, effektek, és egy kis rejtett történelem- illetve filozófiaóra. Az élet legalapvetőbb kérdései kerültek fókuszpontba a legegyszerűbb tinédzser rajongók számára, és százezrek örülhettek, ha bejött egy teóriájuk.
A várakozás a részekre, feliratra (kösz, doreus, chetory, BlaiseCT), az alap másnapi beszédtéma, a kibeszélők, a sok fanmade videó és kép, a versenyek, karakterpárbajok, ARG-k, minden, olyan méretű univerzumot teremtett a LOST köré, ami a legtávolabbi embereket is összekötötte, és nem lehet belőle kiszakadni.
Annyi dolgot írhatnék még, remélem, mindenre emlékezni fogok, sőt fogunk, mindannyian, akiket egy dolog köt össze: egy sorozat, A SOROZAT rajongói vagyunk. És most búcsúbeszédeket írunk, találgatunk, reménykedünk az el nem jövő folytatásért, filmekért, barátok ülnek össze egy italra, hogy megbeszéljék, hogy is volt, sokan elgondolkoznak, magukba néznek, átgondolják, megbeszélik a téziseket, a híres idézeteket, amik remélem évek múlva is feltűnnek valahol, meghallgatják a régen hallott zenéket, és eszükbe jut a bunker, az odaégő sütik Julietnél, és sok más minden, mindaz, ami 6 év alatt összegyűlt, mindaz, ami emberi mértékkel felbecsülhetetlen.
Éppen ezért nagyon nagy tisztelet azoknak, akik mégis megpróbálják összeszedni akár a halottak listáját, próbálnak egy összefoglaló videót csinálni, vagy éppen idővonalat.
Köszönet a szerethető és gyűlölhető karakterekért, és még annyi mindenért mondhatnék köszönetet, de csak annyit szólnék még, hogy ne hagyjuk, hogy ez a kialakult társaság szétszéledjen. A sorozatnak sajnos vége, de a szelleme, az univerzuma, a rejtélyei tovább éltetik, és bőven van benne kihoznivaló.
Oly sokmindent összegondoltam, hogy mit is akarok mindenképpen beleírni ebbe a búcsúbeszédbe, amely hosszabb már, mint a 6.évados kibeszélős posztjaim együtt, de szerintem a lényeges dolgokat elmondtam.
Fáj a búcsú, de ahogy egyszer mindenki meghal, ugyanúgy egyszer minden sorozat véget ér.
Soha többé nem lesz ilyen, vagy ahogy a Lost-himnusz refrénjének utolsó sorában fogalmazzák meg: “life goes on, but I’ll never be LOST again”
Azaz az élet megy tovább, de soha többé nem leszünk “elveszve”.
Én kívánom, hogy maradjunk elveszve, jó értelemben, de mindenki lépjen tovább a sokkállapotból, és az emlékeiben tartsa fenn a LOST feledhetetlen pillanatait.
Mivel is zárjam…4 8 15 16 23 42?…Everything happens for a reason? We have to go back?
Inkább…remember and let go.
Köszönök mindent, L O S T. Életem kitörölhetetlen része lettél, és ez így van jól.
R. I. P.
Köszi, ha végig bírtad olvasni!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.