Huszonéves fiatalok a győri szórakozóhelyeken
2011.11.28. 21:45
A jelenség nem új keletű. Az elmúlt időszakban rendkívül nagy felháborodást keltett az a tény, hogy mostanság idősebbek is birtokba vették a szórakozóhelyeket. A legnagyobb problémát a Lapos okozza, mivel korábban ez egyetemi vigadó néven is ismert volt, de annyira sok tizenéves járt oda, hogy a győri főügy is megerősítette, hogy elbirtoklási jog alapján a Lapos nevezetű szórakozóhely ezentúl alapvetően a 14-15 éves fiatalokat szolgálja ki péntekenként.
Természetesen a fiatalok most jogosan vannak felháborodva, hogy a jövő értelmisége - az egyetemisták - már pénteken is részegedni akarnak.
Megkeresésünkre elmondták nekünk, hogy ez a szórakozóhely részéről is nagy probléma, mivel a 13 évesek isznak a legtöbbet, míg a 26 évesek közel fele annyi isznak csak, nem beszélve az 52 évesekről, akik már szinten nem is. A szórakozóhely aktuális vezetője szerint ezért tart ott az ország, ahol, mert "manapság már 13 évesen sem lehet jól bebaszni!"
A kihelyezett térfigyelő kamerák tanúsága szerint tényleg egyre több idősebb követelné vissza a Lapost, ám erre jelenleg nincs lehetőségük. Az egyetem tárgyal a meghiúsult Auchan projekt vezetőjével, hogy a piros madár helyére inkább egy túlkoros mulatót tervezzenek, ahol a már öreg - 18-19 év fölötti - korosztály is bulizhat.
A helyzet súlyos
A győri szülők is fel vannak háborodva, mivel a hely telítettsége miatt nem tudják hova küldeni 13-14 éves gyermekeiket a szülők. Dr. Kovács Jánosné Alberthidai Friderika Anna úgy nyilatkozott nekünk, hogy az egyetemisták magánakciójával veszélybe került a megélhetésük, mivel a gyerekszoba pénteki befűtése többe kerül, mint a gyermek piapénze. Orbán Viktort is megkerestük ezzel a kérdéssel, de ő csak azt hajtogatta, hogy MILF hitelt akar, mert abból meg tudják majd oldani az ilyen problémákat is.
"A hiányzó tőke hiánya abból a hiányból ered, hogy ha nem rossz dolog a magány, ha nem vagy egyedül." - majd zavartan távozott.
A kérdés továbbra is fennáll: vajon mi lesz így a fiatalokkal? vajon ezentúl nem kell majd a részeg 13 éveseket hazafuvarozni a rendőröknek?
Ez persze további munkahely megszűnéseket okozhat, mert így kevesebb rendőr és detox asszisztens kell majd.
A támogasd a tinik hányását és le buzi egyetemistákkal Facebook csoportban nyomon követhetik a fejleményeket, illetve csatlakozhatnak a tini szövetséghez.
Az Al Kaida marketinget tanul
2011.08.29. 12:49
A sorozatos kurdacok után rájöttek az Al Kaida tagjai, hogy akkor lesznek igazán hatásossak a megfélemlítésben ha a gyerekeken keresztül teszik ezt meg. Újfajta fenyegetés a nyugatnak, itt a kifordított plüssállat!
A vezetők elmondták, hogy mivel a csoport már kezdi elveszteni a régi hírnevét az USA-nak köszönhetően, ezért újfajta megközelítést alkalmaznak. Rájöttek, hogy mint a termékek többségét, a terrort is el lehet adni a gyerekeken keresztül.
Nincs is annál rosszabb, mint amikor egy kisgyerek meglátja a kibelezett maciját, vagy nyusziját. Ez természetesen egy öngerjesztő folyamat, mivel a gyerekek ijedtsége a szülőkre is átragad, íly formán kifejtve végleges hatását.
A szülők féltik gyerekeiket, mert New Yorkban Irén után találtak pár bombával felszerelt plüssőt is. Ez minden reményt elvesz a gyermekektől, mivel így más a nagyi sem mer hozzányúlni, megmentenő őket tehát lehetetlen.
AZ FFGyK (Fisi Fosi Gyermek Kommandó) vezetője, Kis Bence elmondta nekünk, hogy drasztikus lépésekre szánják el magukat és az összes Al Kaida szervezethez közelálló ember ölébe kaksiznak, ha lesz rá lehetőségük.
A hajtás után megdöbbentő képek, csak erős idegzetűeknek.
Ezreket csábít a magyar konyha
2011.08.08. 22:21
Idén 1000 éves a magyar konyha! Ebből az alakomból az ország legjobb szakácsai és cukrászai sürögnek forognak, hogy valami maradandót alkossanak az ezredév emlékére.
Több haza mestert is megkérdeztünk, hogy mivel rukkolnak elő, de a többségük hallgatásba burkolódzott, mert nem akarták felfedni titkukat.
Lajos Géza volt az egyetlen, aki nyilatkozott nekünk. Az ő különlegessége, a füstölt torta olyannyira egyedi, hogy nem kell féltenie senkitől, ő is a nagyapjátül tanulta a receptet.
A torta nagyon különleges, pontosan ezért nagyon nehéz elkészíteni. Az alapját egy vaskos és még friss szalonna adja.
Természetesen a dolog nem ilyen egyszerű. A tökéletes ízkombináció sokban függ a füstölés menetétől, a használt fa típusától, a páratartalomtól és még nagyon sokmindentől.
A díszités sem mindennapi a nemmindennapi tortán. A habnak tűnő költemény nem más, mint egy adag háj. Az igazán puhára paszírozott hájat pont úgy nyomják rá a tetejére, mint a tejszínhabot.
Az öröm nem marad el, az elkészült sütemény pompásan fest.
Az ilyen, és ehhez hasonló ízköltemények miatt rengeteg túrista látogat el Markotabödögére. A helyi stadion ad helyet az egész hetes rendezvénynek. A sztárvendég nem más, mint a Belga, akik a Hús című számukkal tervezik meglepni Lajos Gézát.
Az idelátogatóknak a helyi önkormányzat rengeteg standdal készült, illetve a beléptető kapunál egy 200Ft-os zseton ellenében ülőpárnát és bögrét is osztanak.
Polgár Jenő elmndta, hogy a hatalmas fesztivál költésgeit jórészben EU-s támogatásokból valósították meg, illetve az MCSZ (Magyar Cukrászok Szövetsége) 83db marcipán cukorrépát sorsol majd ki a nézők között.
A hátsó koncert sarokban pedig a záró napon még Fluor Tomi is fellép egy szippantásra.
J. K. Rowlingnak elfogyott a pénze - Készül az új Harry Potter
2011.07.18. 23:41
A napokban kijött a legújabb Harry Potter film is, de a sikerkönyvek írójának már most elfogyott a pénze.
Érdekes egybeesésként bejelentette a könyvek kiadója, hogy hamarosan érkezik a következő rész, a Harry Potter rising, amit további 3 könyv fog követni. Ezen könyvek története még ismeretlen.
J. K. Rowling elmondta, hogy az utóbbi időben nagyon megnőttek a kiadásai, mert az autogramok osztása miatt minden pénze tintára ment el.
Kézen fekvő a kérdés, hogy akkor hogy fog új könyvet írni, ha már aláírásra se telik neki. Rowling az új könyvét hitelből írja, és a várható nyereségből tudja majd kiegyenlíteni adóságait.
A Harry Potter rising a kis Potter fiatal korát fogja bemutatni. Rowling elmondta, hogy az alapötlet egy varázsló óvoda volt, amit most végre megvalósíthat.
A könyvből kiderül majd, hogy Dudly miként tiporta sárba a kis Harry-t még az iskola előtt.
Az új könyv nem csak Rowlingnak jön jól, de a Marvel comics már meg is vette rá a filmesítési jogokat, mivel Stan Lee legújabb agyszüleményei szerint Harry Deadpoolal is összefut az óvodában.
Ha minden jól megy, akkor pár éven belül összemosódik a Marvel universe a Rowling féle varázs világgal.
Ha ez pedig bekövetkezik, akkor soha nem látott filmek láthatnak napvilágot. Stan Lee ezeket a pletykákat csak egy félreérthető twitter üzenetben kommentálta:
"Avada Kedavra, Wolverine!"
Új Windows-t fejleszt a Microsoft
2011.07.07. 20:26
A napokban derült fény arra, hogy a redmondi cég félredobta a Windows 8 néven futó projektet és egy újat indított Live Essentials néven.
Mint kiderült, az új OP rendszer azért lesz sokkal fejlettebb, mint az elődjei, mert sokkal tovább tart feltelepíteni, mint mondjuk a régi XP-t, vagy akár a frissebb Windows 7-et.
A Microsoft megunta, hogy az Apple-nek lassan minden terméke lenyomja őket, ezért arra gondolta, hogy most megfordítják a helyzetet és csinálnak egy olyan IM programba integrált rendszert, ami még sokkal lassabb, és használhatatlanabb, mint bármijük, ami eddig volt.
A Microsoft ilyen jellegű piaci terjeszkedése nem csak az Apple szemét nyitotta tágra, de a Google orra alá is borsot törhet a cég.
Tudni való, hogy a Google Chromium OS projektje is hasonló elképzelésen alapul, mint az új Live Essentials, azzal a különbséggel, hogy az használható is.
Ez főleg azért nagy probléma, mert a régi Windows felhasználók, már annyira megszokták azt, hogy minden lassan indul, vagy épp el se indul, hogy biztosan nem fogják a Google szoftverét választani, ha van egy olyan is, ami olyan mint a régi.
A Live Essentials igen ügyesen lett kifejlesztve, mivel a redmondi korábbi Windows-jaira is szükség van hozzá. Az új rendszer telepítéséhez előbb egy korábbi Windows-t kell a gépre kényszeríteni, hogy aztán abból, mint egy fél óra telepítés után életre keltsük a Live csomagot. A telepítéshez legalább egy újraindítás is kell.
Erről megkérdeztük a fejlesztőket is és elmondták, hogy azért van szükség az újraindításra egy alapvetően chat program telepítésénél, hogy a rézfülű baglyok nehogy belenyúlhassanak a későbbi beszélgetésekbe. Az újraindítás alatt Bill Gates kirohan pár egérrel, hogy elterelje a figyelmüket. Azt is elmondták, hogy ilyen célokra nem megfelelő a touchpad, mivel az nem egér.
Az új OS várhatóan még az idén a boltokba kerül, vagy legalábbis a torrent oldalakra. Ezt a kiszivárogtatott médiakampány révén sejtjük. A vállalkozó kedvűek már most kipróbálhatják az új rendszert a Szoftverbázis jóvoltából.
A nyugdíjasok megelégelték a kátyúhelyzetet Magyarországon
2011.06.28. 21:56
Az itthoni idősek megelégelték a tarthatatlan kátyúhelyzetet és kezükbe vették az irányítást. A budapesti Reizinger Márta elmondta nekünk, hogy mi is az ábra az itthoni utakkal.
"A legfőbb probléma az, hogy egyszerűen nincs pénz az összes létfontosságú utat helyrehozni, így nem maradt más lehetőség, mint hogy a polgárok álljanak az úthenger mellé, és megtegyék azt, amit megkövetel a haza."
Ilyen buzdító szavak hallatán még a szerkesztőség aggjai is kötni álltak és hamar belátták, hogy tényleg szükség lesz, minden dolgos kézre, hogy Magyarország is európai színvonalra emelkedhessen.
A speciális technika, amit a nyugdíjasok alkalmaznak, nem más mint egy régi keleti módszer. A titka abban rejlik, hogy a kötéshez használt fonalat először olaj származékba merítik, így adva neki rendkívüli strapabíró képességet.
A kötési technika a szokásos "egy sima egy fordított" helyett egy sokkal erősebb került használatba. Reizinger Márta elmondta, hogy amit ők használnak, az a hatványozó csomózás. Ez lényegében a sima módszernek a négyzete: egy sima, két simára fordított és még egy fordított. Ezzel a módszerrel a kijavított rész tartóssága meghatványozódik.
Az igazán régi motorosok még ezt is négyzetre emelik, de erre tényleg csak a legmerészebbek vállalkoznak. A négyzet a négyzeten technikát csak olyan helyeken alkalmazzák, ahol rendkívül nagy igénybevételnek van kitéve a javított felület, így például hidakon, alagutakban, illetve több emeletes épületeknél, esetleg gyárakon belül.
A javítandó rész kitöltése sok dologtól függ, de a legfőbb szempontok az üreg mélysége és átmérője. Az állandó átmérőt a legszélesebb és legkeskenyebb pont mértani közepeként határozzák meg, majd ezt osztályozva döntik el, hogy melyik technika a legmegfelelőbb a kitöltéshez.
Az önkéntes csoportok munkája már nagyban zajlik és a sikeres akcióknak köszönhetően a hazai kátyúk nagy részét már sikerült felszámolni.
A kötött útpályák olyan sikeresek, hogy már Európa szerte hír ment a magyar vállalkozásnak.
További sikeres munkák tekinthetők meg a tovább után.