Anyám ma reggel bejött a szobába pár kopogás után, aminek rendkívüli módon örültünk, mivel a barátnőm épp pizsamában (egyszáll tangában) ücsörgött az agyon és nem feltétlen akartunk komoly párbeszédet folytatni anyuval.
Kopogás után mégis csak beengedtük, mondván, már 2 éve együtt vagyunk, ennyi idő alatt pedig ha nem szokott hozzá anyu, hogy néha itt van Niki, akkor most már nem is fog.
Ennek ellenére azért nem gondoltuk, hogy 1 percnél többet fog beszélni - más embernek leesik, hogy ha ketten kevés ruhában vannak, még ha nem is akarnak semmit csinálni, akkor se zavarom őket túl sokáig, ha csak nem nagyon fontos.
Már 8 sor óta írom, hogy mi van, de a lényegig még nem jutottam el.
Bejött és elkezdte mondani, hogy ő most egy PICIT elmegy a városba. Az ebéddel ne várjuk, mert valószínüleg nem ér ide, de aztán 2-kor meg koncert lesz a városban, aztán meg 4-re megy a Széchenyi térre, szóval igaziból, tulajdon képpen, tehát, ő arra gondolt, hogy 8 előtt haza se jön.

Az elején még nem is kaptam észbe, aztán nekiálltunk számolgatni Nikivel és kijött, hogy legjobb esetben is 9 órára megy el - de erről ugye mindenki tudja, hogy lehetetlen..

A slussz poén az egészben, hogy a mamához azért nem jön (egy héten egyszer megyünk hozzá) mert neki dolga van - ezt mondta az anyjának.
Én azért megteszem a tőlem telhetőt és feldobom, hogy vajon, milyen lehet most a koncerten..? 

Megint utolért valami vírus és halálomon vagyok. Ez azért igazán ironikus, mert mindig csak röhögni tudtam az olyanokon, akik még nyáron is képesek megfázni. De hát ilyen az élet. "Az élet olyan, mint egy doboz bon-bon."

Akárhányszor betegszik le az ember, utólag mindig úgy tűnik, hogy nem is volt ez olyan vészes, és mi ez nekem, ez csak egy megfázás.
De amikor arra ébred az ember, hogy fáj a torka, de úgy, hogy még nyelni se tud, akkor egészen átértékeli ezt a dolgot. 
Az este siekrült kb 2 órát aludnom, mert 20 percenként felkeltem, hogy kint töltsek 1 órát a fürdőben arcmosással, meg hideg vizes zuhannyal.
Így nyáron azért is igen vicces megfázni - vírust elkapni - mert télen az embernek nem annyira tűnik fel, hogy lázas, mert hát hideg van, megszokott, hogy az ember fázik.
De nyáron egészen hihetetlen érzés, amikor már a 3. takarót húzod magadra, majd oldalra tekintesz és azt látod, hogy a barátnőd egyszál tangában vonaglik az ágyon, mert mindjárt megsül még így is.

Ezek után már biztos volt, hogy kelleni fog egy hideg vizes zuhany.
A kádban ülve még arra is volt időm, hogy rájöjjek a melegvíz sokkal jobb, mint a jéghideg. Aztán persze jött a hideg is. Kész csoda, hogy Niki nem ébredt fel a sikongatásomra, mikor először végigfutott a hátamon a hideg víz.

Sajnálatos módon a mi bojlerünk is úgy tud szolgáltatni vizet, mint az ismert 9gag-es képen. Ezért aztán a kellemes langyos víz után a 2 fokos óceán üde frisségét élvezni nagy öröm volt.
Utána azért sokkal jobban voltam, de nem biztos, hogy sokat fogom erőltetni ezt a fürdőzést. 

 Tegnap előtt átjött pár hever egy kis mókázásra, mert a csajok leléptek nyaralni és mi meg gondoltuk, hogy akkor mi is alkotunk valamit. 
Bevásároltunk, egyik haver meg hozott egy csomó sütnivaló húst, szóval megvolt minden ahhoz, hogy jó legyen a parti. A legjobb az egészben talán az volt, hogy csak páran voltunk és a banda fele instant jött. Egész este iszogattunk, kajáltunk, dumáltunk meg röhögtünk :D
Elég erősre sikeredett a dolog, mert a banda első távozói is 4 körül indultak el, a maradék meg itt aludt és csak fél 5 körül lőtték a pizsit.
Tegnap délben megreggeliztünk, ittunk, akinek kellett józanodott, szóval összeségében jó napot zártunk :D
Aki ismerős az láthatja is a képeket G+on meg facen. A többiek képeit még várom.

 Egyre inkább kezdek kiábrándulni a mai fiatalságból - móndja a nagy öreg. Igaziból nem értem őket, és ésszel fel nem foghatom, hogy milyen életstílust kéviselnek. Fura ruhákban járnak - ez nem vicc - és fura zenéket hallgatnak. 
A "mi időnkben" még mindenki normálisan nézett ki. Mindenki nadrágban/farmerban járt, ami nem volt kiszagattva és flitterezve és hímezve. Nem. Sima kék volt és jó volt.
A pólókon sem volt semmi. Általában valami egyszerű minta volt rajta, pl. kockás, csíkos, stb.. Vagy nemes egyszerűséggel egyszínű.
Akkoriban még menő volt normális zenét hallgatni, aminek a szövege nem értelmetlen mondatok halmaza nyögésekkel és dium dishummal.
Ja és nem volt menő az ha bunkó vagy, vagy pl. az se volt menő, hogy az idősebbeket cseszegessük.

Ezzel szemben a "mai fiatalok" - persze nem mind, de látni elég példát - ennek a szöges ellentéte. A ruhák is kifordultak a világgal együtt. Legyen minél csicsásabb, meg Ed Hardysabb, meg flitteres, meg szagatott meg retro, meg "egyedi" meg kúl. Ha sima farmerban jársz, amin nincs legalább hímzés, akkor maradi vagy.
A zene is teljesen más irányba megy. Most már hála istennek van Justin Bieber - magyarul is MM néven - meg a többi szenny. A zenére nem is akarok több mondatot fecsérelni, mert kár is. 

A legnagyobb baj talán ez a kivagyiság. Akkor van ARC ha kiosztasz mindenkit és a helyi szórakozóhelyen cigizve (13-14 évesen) piálsz. A buszon hangosan hallgatod a zenét, és a szotyit is elszóród. 
Klisé nagyon, de annak idején mi még átadtuk a helyünket az idősebbeknek, de múltkor épp azt láttam, hogy 2 srác azon poénkodott a buszon, hogy hogy megmondta a "vénasszonynak" hogy menjen innen, mert ő biza nem adja át a helyét - így én tettem meg.

Azt hiszem erre mondják, hogy azok a régi szép idők. Igaziból kíváncsi vagyok, hogy hova tart ez a társadalom. Mi lesz mondjuk mire leszek 80 éves? 

Amúgy ha már buszos konfliktus, akkor kaptok egy videót is. Csilla mutatta nekem. Egy stand up-os válasza a mai fiatalokra.

 Arra gondoltam, hogy most majd valami elképesztően durva és meghökkentő bejegyzéssel térek vissza, de aztán szokásomhoz híven a nagy lendület elfogyott, mire a megvalósításhoz értünk.
Voltam egy hetet balcsin, aminek a végterméke majd látható is lesz itt, egy videó formájában. Igaziból kifogtuk a szaridőt. Egy hétig végig esett az eső és nem nagyon tudtunk magunkkal mit kezdeni, de hát ilyenkor nincs más lehetőség: ittunk!
Ha meg nem, akkor meg ettünk és aludtunk.
Összességében jó volt, és örülök, hogy sikerült egy hét nyugalmat szerezni. 
Természetesen ahogy hazaértem, édes drága anyukám rögtön nekiállt nekem mesélni, hogy mit történt, amíg én nem voltam itthon.
Erről majd egy másik helyen beszélek. 
Most megyek is, és igyekszem valami értelmes kontentet tolni. Aki pedig kíváncsi, a további infókra rólam, meg hogy miért is nem voltam most még huzamosabb ideig, az a tovább mögé kattintva mindent megtudhat.

 Sokadik alkalommal látom kint a "A nevemet tudhatod, de az életemet nem ismerheted! Hallhattál arról, hogy miket tettem, de fogalmad sincs róla, hogy mit miért csináltam!" idézetet.
Ez szinte egy olyan örök klasszikus, mint hőn szeretett Coelho bármely csodás idézete. 

Néha tényleg szeretek a Facebookon lapozgatni, mert annyi problémás embert látni, hogy szinte öröm nézni, ahogy szenvednek. Az embernek valahol jó látni, hogy nem csak neki szar, hanem másnak is.
Ez mondjuk majdnem biztos, hogy hungarikumnak is mondható. "És a magyarok miért nem másznak ki az üstből? / Mert ha egy kimászna, a többi visszarántja"

Másfelől azért megnéznék egy ellenőrzött kísérletet arról is, hogy a tinédzserek mit éreznek olyankor, amikor megosztanak valamit? Sokszor elcsodálkozom, hogy miket írnak ki a népek.
Tudom, hogy lerágott csont, de pl amikor xy kiírja, hogy szar az életem, meg akarok halni, akkor rendszerint a barátocskái odaírják, hogy nem lesz semmi baj, majd jobb lesz.
Aztán meg visszaír, hogy ti ezt úgy se értitek.

Felmerül a kérdés, hogy akkor mi a mocskos retkes fasznak írta ki, ha egyszer senki nem érti. Ilyenkor bekommentelném alá, hogy hosszában vágjad kád forró vízben.

Ennyi volt a mai facebook agyfasz rovat ;) Szép álmokat ;)

 Az elmúlt pár hétben bebizonyosodott, hogy tényleg így van. Napközben nem is nagyon netezek, maximum egy gyors facebook, vagy G+, de ennyi. 
Viszont rengeteg filmet habzsolok. Az elmúlt pár hétben napi 3-4 film simán lement.
A köztes időtartamokban meg barátnőzök és jövök megyek. Igaziból ez teljesen kitölti a napjaimat, ezért szerintem bátran kijelenthetem, hogy a nyár végéig nem nagyon lesz bejegyzésáradat. 
Legtöbbször este lenne időm írni, de akkor meg már hulla vagyok, vagy épp Niki van itt.
Szóval zajlik az élet így nyáron, de gondolom ez azért nálatok is így van. 
Kellemes nyári szünetet mindenkinek. 
Aztán mindjárt mesélek majd az új családtagról is. Előre mondom, hogy nincs új mostohaapám. 

 Amilyen nagy volt  lelkesedésem az új blogdizájnnal, olyan nagyon semmit nem csináltam azóta.
Az ember azt gondolná, hogy majd itt van a nagy nyári szünet, meg a sok idő, meg majd most lesz erre meg arra idő, de igaziból esküszöm suliidőben több időm volt ezzel foglalkozni. A legnagyobb baj ilyenkor már igaziból az, hogy már se merek nézni az rss-re, mert tudom, hogy már 2-3000 bejegyzésből kéne szanálnom, az meg legalább 2-3 óra.
Tehát most még marad az, hogy egy-két naponta majd írok valami ilyet, hogy mennyire nagyon sajnálom, hogy nem írok, de aztán most meg aztán meg majd húha. 

Amúgy minden rendben, zajlik az élet, és a korábbi mindig mindenre ráérek énemmel ellentétben, most nagyon beindult az élet. Dolgozgatok is most egy cégnél és igaziból sokszor örülök, hogy nem kell itthon lennem. 
Vagyis ez így nem igaz, mert mostanában itthon is egész jó a hangulat, de az ottani banda azért mégis csak jobb. 

Esküszöm az elmúlt hetekben egyre inkább többre értékelem a nyugis estéket egyedül. Az egész napi mászkálás, meg lótás futás után kész öröm egy üveg icetea mellett leülni a gép elég és csak zenét hallgatni, vagy megnézni egy filmet. 

Sokszor írnék blogra is ilyen bejegyzéseket, amiben kicsit kiöntöm a lelkem, hogy épp am mi volt velem, de a statisztika azt mondja, hogy tök felesleges mert kurvára senki nem kíváncsi rá - de tudom, persze, mindenki kíváncsi rá, de a képes normálisan bejegyzéseket azért mégis csak jobban szereti nép (lásd pl. Istókhalmai metró).

Ilyen szempontból kicsit teher ez az egész. Nem sírás rívás, csak most ilyen mesélős kedvemben vagyok. 
A napokban egy csomó régi családi fényképet átnéztem és digitalizáltam és persze rengeteg emlék előjött. Nem vagyok egy nagy sírós meg semmi, de ha Papáról találok fényképeket, akkor mindig elérzékenyülök. 

Azt hiszem ez talán azért van, mert Papa gyakorlatilag közel annyit foglalkozott velem, mint a szüleim. Emlékszem az öreg, minden nap átjött és almát pucolt. 
Ő tanított meg bringázni is. Mindig kiültünk a ház elé, én bringáztam, ő meg pucolta nekem az almát.
Soha nem felejtem el, mindig rézveretes bicska volt nála. Talán ő maga készítette, erre már nem emlékszem. Az almát pedig úgy tudta megpucolni, hogy a héja egy darabban maradt. Ez nekem akkor még hatalmas csodának tűnt - megjegyzem, a mai napig csak nagy küszködések árán tudom utánozni.

A nyugdíj mellett, mindig dolgozgatott valamit. Legtöbbször nem is pénzért, hanem valami havernak. Kapott mindig érte valamit. Vagy kolbászt, paprikát, uborkát, ilyesmiket. Legtöbbször az összes szerzeményét eldugta a Mama elől, mert ő nem engedte volna, hogy disznósajtot egyen, vagy szalonnát. 
Jól emlékszem, mindig a fúról állványának az asztalába dugta el a cuccot. Mikor jöttünk vissza hozzánk, mindig hátranyúlt, és jól bekotorva előkereste a kezével a csomagokat. 

Volt egy kis bolt is, ami mindig útba esett. Mama mindig tiltakozott, hogy kólát igyak, és szerintem fel is pofozott volna, ha meglátja, hogy én azt iszom. Persze amiről nem tudott, az nem fájt neki. 
Mindig megálltunk és vett a Papa egy üveg kólát. Természetesen a fedősztori az volt, hogy nekünk veszi, de amikor hazaértünk mindig jól bekajáltunk. Ő megette a kis disznósajtját, leöblítettük kólával, majd levezetés képpen ettünk rá egy almát a ház előtt. 
Csoda napok voltak azok. 

Egy hideg, de napos reggelen halt meg. A mai napig tudom, hogy kell fűzfa sípot csinálni. Megígérte, hogy ha kikerül a kórházból, akkor vesz nekem a terepasztalra új síneket, meg vonatokat. 

Majd legközelebb befejezem.

 Biztosan volt már mindenki úgy, hogy annyira el tudta magát engedni, hogy tényleg csak a zenét érezte és közben csak a villogó fények törték meg a hangulatot. Szinte nem is hallod, ahogy szól a zene, csak a mély basszust érzed, ahogy összerántja a gyomrod és a szíved. 
Csak a plafont bámulod, miközben ugrálsz és iszod a maradék söröd. 
Csak az ránt vissza a valóságba, hogy a melletted levő fazonnak kifutott a söre a soik ugrálástól és a fele rád ment. Két körbenézés után visszarázódsz és a zenére tombolsz tovább. 
Valami ilyesmi. Enjoy the night

 Az igazat megvallva, már nem jut eszembe semmi normális cím, egy ilyen bejegyzésnek, mert már minden poénosat ellőttem, na meg ugye már kicsit megkésett a dolog, mert a normálisabbaknak már múlt héten megkezdődött. 
Most már csak azok voltak hátra, akik még érettségiztek.

Megvolt, túlestünk rajta, sikerült, nem haltunk bele. Igaziból utólag már nagyon vicces az egész. És abban is biztos vagyok, hogy ez így is fog maradni. 
Több mint egy hónapunk volt felkészülni a nagy megmérettetésre, és őszintén szólva örülök neki, hogy nem töltöttem el az összes időt tanulással. Azt nem vitatom, hogy 3 napnál tanulhattam volna többet is, és akkor nem lett volna a szívem a torkomban, de azt hiszem én jártam jobban azzal, hogy volt egy extra hónapom arra, hogy azt csináljak, "amit csak akarok, azzal akivel csak akarom". (aki megmondja, hogy miből idéztem az kap egy baráti vállveregetést)

Igaziból az egész dolognak a mentális része volt nagyon megviselő. Főleg az elmúlt pár nap, amikor már ténylegesen tisztában volt az ember vele, hogy nem fog tudni minden tételt megtanulni 100%-ra. 
A tanárok talán nem is gondolnak bele, hogy micsoda terhet rónak ezzel a diákok nyakába. Nem magamról beszélek, mert én mondjuk magasról tettem az egészre, de van elég olyan ismerősöm, aki masszív nyomás alatt volt, mert minden fél százalékokon múlt. 

Állítom, hogy ha nem tudná a diák, hogy a jövője múlik rajta, akkor jobban teljesítene. Ez mégiscsak egy kibaszott felelet, amit ugyan komolyan kell venni, de meg vagyok győződve, hogy kisebb stressz alatt, jobban menne.

Lényeg a lényeg, hogy most már vége és most már tényleg csak a nyár jön. Ma reggel még a rántotta is jobban ízlett, mint korábban, szóval azt hiszem ez kellett ahhoz, hogy igazán tudjam élvezni az egészet. 
Most megyek és hangos zene társaságában alkotok. Legyetek jók és mosolyogjatok!