@#32

2010.07.02. 21:36

 Végre egy kis nyugalom van megint. Anyum Pesten van, szóval itthon elég pangás van - aminek persze örülünk. Ettől függetlenül még így is képes felkurni az agyamat, ha nincs itthon. Részletek majd Elválok apádtól-on. 
Ma végre befejeztem a Gömbözz! blogot is. Ahogy elnéztem Attilának elnyerte a tetszését, még annak ellenére is, hogy nem egy túlbonyolított blog lett. 
Csináltam hozzá menő facebook csoportot is, de erről majd később.

Itthon minden oké. Apuval jól elvagyunk. Ma dolgozgattunk picit a kertben, délután meg jött Andi. Telefonoztunk, meg akváriumot takarítottunk. 
A halak elég érdekesen viselkednek az elmúlt napokban. Pár hete mintha meghülyültek volna. Nem hinném hogy depresszióssak, bár ha azt vesszük hogy hány hal halt már meg abban az akváirumban.. Én se laknék egy olyan házban, amiben emberek haltak meg.

Találtam magamnak menő zenét is, mindjárt rakom majd be azt is, meg van nutellám, amit a ami keresetemből vettem - immáron önellátó vagyok - és van hozzá tescos ice teám is. 
Nem is kell ennél több.

@#28

2010.06.24. 00:04

 Ma elég sűrü napom volt. Korán keltem, 7:30 kor, mert 8:30 kor Andival találkoztam, hogy együtt menjük a suliba megnézni az új elsősöket. 
Az idei elsősök elég normálisak, nem volt köztük talán egy gáz arc se - nem úgy mint a korábbiak között. Bár meg kell jegyeznem, hogy volt köztök pár nagyon raj is. Fux a nyakba, menő öv, baszunk mindenre, anyuci úgy is elintézi az iskolát..

Mi Andival - Andi - a biztosítást intéztük. Nagyon meglátszott, hogy a nép csóró. Mindenki az ingyenes biztosítást választotta, talán összesen 10 ember volt, aki kért fizetőset, és csak egy valaki, aki a 4000-es verziót kérte (legdárgább).
Suliba még pipáztunk egyet a doháynzóban. Az feelinges volt. Kuti mondjuk továbbra se szimpatikus. Nagyon nagy wanna be arc. 

Suli után mentem mamához kajálni. Már jó volt normális kaját enni. Mármint úgy értem, hogy az elmúlt napokban nutellán éltem és most jó volt valami ami nem kenyérre kenhető. Milánói volt - vagy bolognai, soha nem tudtam melyik a gombás és melyik nem. Én gombamenteset ettem. Jót dumáltunk megint és kaptam egy kis aprópénzt is tőle az érettségimre. 
Igaziból nagyon jól esik, hogy valaki örül neki, mert itthon nem sok jót hallok. Én is tudom, hogy az angol lehetett volna jobb is, de igaziból nem vagyok csalódott. Csak apunak még a hatos jegy se lenne elég, anyu meg azt hitte, hogy évzáróról jövök mikor az érettségi bizonyítvány osztó volt. Szóval az ő szava meg kurvára nem ér semmit.. Ebbe most nem megyek bele, de lenne még mesélni valóm ezzel kapcsolatban.
Mama mindig örül a jegyeimnek, és ha nem úgy sikerült, ahogy kellett volna, akkor is felbiztat, hogy majd lesz jobb is. Jól esik na.

Mama után hazajöttem egy kicsit pihenni, mert hát olyat is kell néha. Főleg hogy a kaja után alig bírtam megmozdulni, így csak a vízszintes jöhetett szóba.
Ébredés után Andival beszéltem még, és kiderült hogy árkádba megyünk, mert végre van olyan mobil, amit kinézett magának, és mentünk megvenni.
Miután már minden rendben volt és már szinte a kezünkben éreztük a mobilt, kiderült, hogy valami mégsem jó a szerződéssel. A részleteket bonyolult lenne most, de a lényeg, hogy nem jött össze. Nagyon sajnáltam Andit, mert már egy hete erre várt, erre végre a kezében volt már, és akkor mégse jó. A bürokrácia közbe szólt. A nagyon asszem így mondják. 3 nap várakozás és megyünk vissza.

Árkádból vissza. Niki már itt volt, ami mondjuk meglepetésként ért. Andi teljes letargiában indult haza. Próbáltam maradásra bírni, de nem akart maradni. Kikisértük és irányt vettünk a bolt felé, majd literes üdítőkkel felszerelkezve megindultunk az aranypart felé. Mindent jól megbeszéltünk, hogy kivel mi történt. Kiderült, hogy közbe jött valami és mégse vasárnap-hétfőn megyünk Balatonra, hanem hétfő-kedden. (Úgyhogy Judit hétvégén itthon vagyok veled és akkor hétfő kedden elmennék Balatonra. Bár ha ilyen ütemben változik a program...) De szerdán már itt vagyok és akkor még tudunk nyomulni :)

Ennyi a mai történés. Még jövök.

Today :: 2010 05 07

2010.05.07. 14:47

  Egy nappal erettségi után. Nem tudom minek mentünk be, ha az ostály másik fele meg német érettségin volt, így persze egyik órán se tanultunk rendesen..

Mondjuk voltak előnyei is a dolognak. Pl kifejezetten családias volt a légkör, szóval nyugisan lehetett dumálni, meg óra közbe kajálni, meg inni, meg büfébe menni, meg ilyenek. Még egy sör kellett volna meg pucér tájkurvák és tuti jó lett volna a móka.
Az órák így elég hamar elmentek, szóval egész nyugis volt a mai nap.

Igaziból semmi péntek hangulatom nincs, főleg azért szerintem, mert egész héten itthon voltam és kurvára semmit nem csináltam. Ebből következik, hogy a sulit se untam meg még a héten, és ezért nincs másodfokú iskolaundorom.

A mai nap progija az lesz, hogy ha minden igaz, akkor megyünk Nikivel Melros-ba, mert találkozunk Annával, aki az üzbég birkapásztorok összekötő embere. A bosnyákok elől mentett át nekünk pár menő chippet, és azt kell majd nekünk továbbadnunk az albánoknak.
Igaziból ő Niki egyik barátnője és mivel ő "a barátnő" ezért nekem is meg kell ismerkednem vele. Az igazság az, hogy már én is kíváncsi vagyok rá, mert már nagyon sokat hallottam róla.
Még nem tudom hogy keveredünk onnan haza, sőt még azt se tudom, hogy hogy jutok ki. De ez most mellékes. 

Holnap meg hívtak bridgebe, szóval nagy valószínűséggel megyek is. Még Nikinek is felterjesztem, aztán majd meglátjuk mi lesz. 
Vasárnap meg jön Andi és Erika (?) és majd jól megprezentáljuk a töriórát. 

A mai nap konklúziója:
-anyu a Dadaizmust képviseli
-én meg   szürrealista vagyok.

Review :: Andi névnap

2010.04.24. 11:24

 

Tegnap volt a napja, hogy összeültünk páran Andi névnapján ünnepelendő. A dolgok persze nem zajlottak simán, szóval végül az ünnepelt ment el elsőnek.
Az egyik szervező meg nem ért rá érthetetlen okok miatt.. Az összejövetel hátralevő része se volt izgalmaktól mentes. Olyan emberek keveredtek ide, akikről nem is tudtam, hogy meghívtam őket..
Andi után csak Julcsit sajnáltam már, mert ő meg egyedül maradt. Bedobtuk a mélyvízbe rögtön, Szilágyi se kímélte - csak úgy mint a többiek.
A hangulat amúgy jó volt. Fogyott a bor, a söt, a vadász, tequila, és valami jégernek becézett istencsapása is. Éjfélig bírtuk, aztán mindenki ment. Voltak akik elöbb szállíingóztak.
Akik itt voltak: Andi, Balage, Szilágyi, Kömi, Cinky, Gery, Gabcy, Máté, Ceka, Tünde, Julcsi, Peti, Patrik, és én.
Pár képet is csináltunk, de a fele még Julcsinál van. Majd jól elkérem tőle és akkor updatebe mennek majd fel. Ízelítőnek Balage képét ajánlom:

:D on Twitpic

 

Italia #3

2010.04.17. 15:29

Már töltöm fel a képeket, addig meg gondoltam iropk még hogy mi volt.

Ott hagytam abba, hogy kurvára nem tudtuk hogy hol van a suli, holott 30 perc múlva ott kellett lennünk. Követtük a népet, hátha ők tudják, de ők se tudták csak elindultak. Mint kiderült a tanári szállodához  - ja mert hogy ők egy puccosabb szállóban voltak. Ott már kint álltak a tanárok és indultunk a suliba. Addigra már kinyomozták, hogy hol is van az iskola amit mi keresünk.
A suli nem volt messze, a mi szállónktól kb 3 perc, a tanárokétól meg kb 2. Az iskola udvara nem volt túl barátságos.. Kaviccsal leszórva, néhol egy kis aszfalt, szóval mintha basztak volna rá, hogy milyen.

Hu mennem kell, de addig itt vannak a képek ha ráértek, majd még jövök.

Andi (597db):

Klau (410db):

Weinie (308db):

Este váhatóak a tölthető verziók!

2010 03 31 Csajos buli

2010.04.07. 21:20

Ma volt egy ilyen laza összeülés nálunk így délután, este, vagy nem tudom hogy mondjam. Andi jött át elsőnek, hogy befejezzük a prezentációt, mármint hogy írjunk hozzá szöveget, ebből az lett hogy feküdtünk és pihentünk, meg átmentünk boltba.
Jöttek Klauék is. Andival nagyon formában voltak, táncoltak is meg ilyenek. Van videó is. Youtube gyanús azt hiszem, majd updatebe nyomom ide is.
Vanda is jött aki útközben kétszer eltévedt, meg lámpát szerelt meg ilyenek, de csak ideért végülis. Pipáztunk, meg pezsgőt ittunk, meg dumáltunk meg ilyenek. Klauék aztán leléptek, de Vanda maradt.
Tök fura hogy ilyen rövid idő alatt ilyen jóba lettünk. Már csak azért fura, mert én rendszerint nem barátkozom ilyen hamar. Talán azért van, mert elég sok közös van bennünk. Még yonderboit is ismeri, elsőre, nem elmagyarázva, szóval pirospont.
Bringáztunk is meg ilyenek. Nem tudok többet mesélni. Mindjárt jövök véradásos poszttal is. Tessék a képernyők elött maradni.

Andi szülinap

2010.03.21. 22:25

Ma van kedves Andrea - utálja ha Andreának hívják - szülinapja és gondoltam itt is megemlékezünk róla ha már volt olyan kedves és egy szuper szülinpot szervezett nekem is. Szóval Heppi Börszdéj Andi. Remélem még 10 szer ennyi van hátra :)

Amúgy Andi születésnapja alkalmából meg is leptük pár aprósággal. Megruháztuk. Szó szerint ruhával. Kapott két polót, meg egy sexy bugyit :D Elöször valami bizsut akartunk neki venni, mert azokat nagyon szereti, de aztán nem tudtuk hogy milyet, meg van is neki elég - tényleg kurva sok van neki - ezért inkább vicces ruhákat kapott.

Este meg kiültünk az udvarra, mert kaptam két szivart még szülinapomra és gondoltam hogy Balázzsal elszívom. Nyomtunk zenét telóról, meg ettünk sütit meg ilyenek. Jó móka volt. Mindjárt dobom a képeket is.

Hát nagyon jó volt.

A dolog úgy indult, hogy Niki már 6 körül átjött aztán mi innen mentünk a vedndelinbe. Nagyon izgultam, nem is tudom, hogy miért. Igazibol tudtam, hogy kik lesznek ott, elvégre én írtam a listát, de mégis nagyon izgultam. Annyira hogy menet közbe rá si gyújottam, pedig mostanában nem szoktam dohányozni. Ha valami esemény van akkor igen, de hétköznap abszolút nem. Nade nem ez a lényeg.

Ahogy beértem már ott volak a barátaim. Nagyön örültem hogy ott vannak. Bár sokan csak késöbb értek be, de így talán még jobb is volt mert egyenként tudtam velük foglalkozni, nem egyszerrre kellett.
Volt egy számlánk: "kakun", amire kellett iratni a dolgainkat hogy meg legyen a 25e (?) fogyasztás. Andi nagyon félt hogy nem lesz meg és majd mi lesz akkor, de egy idő után Szőri, a  csapos  mondta, hogy már nem számolja, egyenesen utalva rá, hogy már most jók vagyunk fogyasztásban.

Egész jó hangulat volt, sőt még egyik ovis társamat is megtaláltam, Bogit. Mindenki tök jófej volt, és mindenki élvezte ahogy láttam. Andi rámszólt, hogy most pedig azonnal kell közös kép mindenkivel aki ott volt, szóval mentünk körbe és nyomattuk a fényképeket. Még Csütivel is elkaptam egy sztárfotót ("ajjajj"), szóval megvolt a hangulat.
Arra gondoltam, hogy ezekből a képeket elő kéne hivatni és akkor egy ilyen poszterre, vagy faliujságra, vagy albumba berakni. Mondjuk ez biztos nem most lesz, mert 30-40-50 képet előhivatni nem olcsó mulatság, de ha egyszer majd felvet a pénz, akkor tuti hogy megcsinálom. Már csak hogy emlékezzek rá hogy milyen is volt 18-nak lenni.

Kaja nem nagyon volt vendelinben, csak ilyen chips meg ilyenek, de páran kimentek mekibe szóval a kaja supporttal sem volt gond. Pálesz és Szilágyi még egy kör sajtburira is meghívtak, Lorától meg kaptam sültkrumplit szóval volt mit enni a sör mellé.

12 körül indultunk meg bridge felé. Végül ennél maradtunk, mert kiderült hogy csak a fenti részen van Pony club - elektro - de lent rendes muzsika van, meg rendes belépő. Bridgebe már csak a mag ment át. Sokan máshova is hivatalosak voltak, jópáran meg utsóval mentek el. Ide már csak kb 10-12 en mentünk át. Elöször elég nyugis zenék voltak, de aztán 2 gin-tonic után rendbejöttek a dolgok.
Aztán persze megint beindult a nagy "raszta szív" zene, ami már a könyökömön jön ki. Nem tudom hogy mit szeretnek benne a népek, de az biztos hogy csak beszívva lehet értékleni..
Még Ihásszal is találkoztam. Jó volt. Andi nagyon bepörgött. Nagyon nyomta. Össze vissza ugrált a hajától alig láttam a fényeket. Azt hiszem egy ilyen szervezés után neki is kijárt már a bulizás. Niki meg Zsófi is nagyon elvoltak. Somtam és Bojki is nyomták rendesen.

Ja azt meg nem mondtam, hogy mindenkinek nagyon köszönöm az ajéndékokat. A shuffle már nagyon jól fog jönni a mostani mp3am után, na meg a gagyi kínai samsung füles is kiverte már a biztosítékot.
Csabitól könyvet kaptam. Még soha senkitől nem kaptam könyvet, szóval nagyon örültem neki. Jó persze anyám már adott, de azt magának vette, szóval nem számít. Ez meg csak az én könyvem és nagyon kíváncsi vagyok már, hogy milyen.

Elég sok kép készült, ahogy néztem. Csak azok a képek, amikor le vagyok fényképezve midnenkivel szeritem csaz az kb 40-50 kép lehet. Közbe meg azért Andiék csattogtatták rendesen a gépet, szóval szinte biztos vagyok benne, hogy több mint 150 kép készült.
Én is nyomtam a telómmal pár képet, szám szerint négyet. Most nem állok neki külön albumba feltolni, de Andi azt mondta, hogy hétfőn szállítja a képeket, szóval majd azokkal együtt felteszem egy packba. Ha van még valami infó, vagy akármi frissítem.

Még egyszer köszönöm mindenkinek aki ott volt, vagy gondolt rám. Nagyon jól esett (: Köszönöm (: Andinak pedig köszönöm a nagyszerű szrvezést és hogy ilyen jó szülinapot hozott össze nekem. Köszönöm Andi (:

A letöltési link még várat magára, de hamarosan jön az is.
-update-

6115

2010.03.08. 18:33

Tökre be vagyok pörögve ma. Meg úgy általánoságban. Már nagyon várom a hétvégét mert jön haza nővérem. Akármennyire is fura nagyon tud hiányozni. Szóval már nagyon várom a hétvégét. Itt lesz az egész family, sőt még nagybátyámék is jönnek, aminek külön örülök mert anyám utolja őket kb, én meg imádom őket mert kurvajó arcok. Szerintem anyu azért nem csipázza mert kurvára böki a csőrét hogy az ő öccse messze többre vitte mint ő, és van egy normális családja és nem aggódnak azon, hogy hónap végén hogy jönnek ki.
Most hogy volt egy kis családi ömlengés is, inkább vissza.
Tök jó lesz ez a hetem. Holnap van még ilyen üresárat napom, de azért csak el tudom majd foglalni magam :)
Szerdán jön Niki, mrá őt is nagyon várom. Most eszembe jutott hogy meg akartam nézni valami filmet vele és meg is egyeztünk hogy az majd jó lesz, de már nem emlékszem. A szülinapomon is itt lesz szóval minden happy.
Ja meg ma Somtam is felhívott, hogy mikor lesz a hepaj, mert jönni akar és úgy tervez akkor. Szóval nagyon frankó lesz :)
Remélem Bojek is el tud jönni. A madarak már csiripletek olyat is hogy Martin is jön. Remélem sokan leszünk és az összes span ottlesz.
Ja meg Andi mondta, hogy némelyik meghívó aljára elfelejtette odaírni, hogy utána megyünk Bridgebe, szóval aki eddig erről lemaradt, annk most mondom, hogy megyünk Bridgebe! Elfogyott az ihlet. Inkább bozok valami zenét vagy videót.

süti beállítások módosítása