A lenti megoldás kiválló lehet azoknak, akik rendszeressen utaznak. A fogantyúba integrált kis mérleg pontosan mutatja, hogy mennyi is az annyi. Tegyük hozzá, hogy nem ez az elsődleges szempont, amikor az ember egy fasza nagy táskát akar venni - sokkal inkább, hogy mennyire strapabíró, milyen az elrendezése (extra tároló rekeszek) és mennyire cipelhető. Nem utolsó sorban meg persze az ár, ami nem mindegy. És az ilyen durva kiegészítők pedig rendszerint olcsón kerülnek be a széria táskákba. 
weighing_03.jpg

Azért menő. Még a tovább után is ;)

Szánkó

2010.12.18. 23:25

 Ma egész nap széjjel voltam, mivel ma Juditot hamar fel kellett tenni a vonatra, mert 10-kor már nyitott, ezért a 8:20-al el kellett mennie, és ezért már 7 körül keltünk.
Ahogy hazaértem nem is nagyon kellett biztatni, mail és facebook után 11 körül simán bealudtam egy filmen. Olyan jól sikerült, hogy délután 3-ig fel se keltem. Gyors ebéd, aztán kerestek is telefonon.
Andi volt az, hogy ha van kedvem akkor valamerre elmehetnénk vele meg Attilával. Már nagyon régen találkoztam vele is, és mivel amúgy se volt jobb dolgom, ezért kapva kaptam a lehetőségen.
Végül aztán kivettünk 2 filmet (Inception, Csúf igazság - nem éppen egy súlycsoport) és pár sör társaságában megnéztük. Mindkettő jó volt a maga nemében.
Miután már nem volt se film, se sör, kitaláltuk, hogy nekünk igaziból most szánkózni kéne menni. Először azt hittük Attilával, hogy Andit győzködni kell majd, de aztán neki se kellett sok. Kb fél órát voltunk kint, de azt is kész kabaré volt, mert a cipőm nem feltétlen terepre való, és mivel semmilyen bordázás nincs a talpán, ezért gyakorlatilag estem-keltem míg felértem a töltésoldalban. Andi persze nem félt kimutatni érzelmeit és majdnem belehalt a röhögésbe :D

Öltöny

2010.12.15. 22:40

 Ma megkaptuk az öltönyeinket. Igaziból nem gondoltam volna, hogy a "december közepe" az konkrétan 15-e lesz, de tényleg tartották magukat és hozták.
Nem is nagyon volt gond az öltönyökkel, talán csak egy-két embernek kellett rajta alakítani egy picit, de volt akinek pont találtak egy csereöltönyt - amit mondjuk mostanáig se sikerült felfognom, hogy hogy sikerült nekik hozni plusz öltönyöket..? és az hogy hogy jó valakire.. ?

Én nagyon elégedett vagyok az én öltönyömmel, bár mindenki azt mondta hogy furán szűk. Én meg - mindenféle mentegetőzés nélkül - azt mondom, hogy szerintem meg az övék áll furán. Szerintem egy öltöny akkor öltöny, hogy ha a zakó derékba, vállba, nyakba, ujjba és hosszban stimmel. Na most az enyém ilyen. És Andi és Klau mondogatták, hogy de most ebbe nem lehet ám hízni, mert ez pont jó, de igaziból én meg azt mondom hogy igen, ez pont jó. Az öltöny azért öltöny hogy pont jó. Én nem is akartam nagyjából jót. 
Sőt, továbbmegyek, nekem a többieké volt fura, hogy se karcsúsítás, se semmi. Némelyik osztálytársamon úgy állt a zakó, mintha egy zsákot húzott volna magára, amin gombok vannak.
Szóval ilyen alapon tényleg nem úgy néztem ki benne, mint a többiek, de én örülök is ennek.

Viszont hogy biztosan ne legyen gondom a karácsonyi szériával sem - mivel ugye karácsonykor azért hajlamos az ember felszedni pár kilót - ezért nekiálltam edzeni egy kicsit. Nem is edzés, inkább mozgás. Elhatároztam, hogy minden nap bringázok egy órát - ha már 8 éve van szobabringánk. Ez azért is remek, mert ideje lenne leadnom azt a +5-7 kilót amit még nyár elején szedtem fel, meg mert közbe lehet zenét hallgatni, meg mert közbe lehet tanulni - bár ez még kérdéses, hogy a jó részbe kerül-e.
Szóval ma is bringáztam egy órát - meg ugye értelem szerűen tanultam is egy órát. Ezzel talán a nem alvás gond is megoldódik. 
Még jön kontent és megyek is. Ja meg majd rakok ki képet az öltönyről is.

Budapest #2

2010.11.04. 09:57

 Már hazaértem, csak tegnap nem volt energiám írni, mert hulla voltam. A vonatos poszt majd még jön...
Pest amúgy nagyon jó volt. Főleg mert Juditnál voltunk. Nagyon jó lett a lakása és nagyon vendégszerető volt. Legközelebb is megyünk hozzá. Minden reggel csinált finom reggelit, meg teát, aztán a közös progi után mentünk bandázni. Kedd este Andi is csatlakozott hozzánk.
Voltunk fent a várban is, és meglepő módon azt kell mondanom, hogy Pesten is rengeteg szép hely van. Én nem nagyon jártam még fent, vagy ha fent is voltam, akkor sem mentem semmi nézelődni való helyre. 
A bérlet is nagyon bejött. Jó, hogy itt Győrben is van bérlet a buszra, de Pesten azért sokkal másabb, mert egy bérlettel igaziból akárhova eljuthatsz, jóval rövidebb idő alatt.
Ja és Juditnál Tv-t is néztem, ami megdöbbentő volt. Megnéztem 2 rész Barátok Köztöt, meg valami másik csatornát is néztünk, de nekem az annyira új volt, hogy már nem is emlékszem a nevére. Asszem valami reflektor tv, vagy premier tv, vagy mit tudom én. Az mondjuk vicces volt.
Na most nyomom a kontentet, mert le vagyok maradva.

Mégis szeret

2010.10.31. 23:23

 A gépem még se utál annyira, mert teljesen megjavult magától. Írtam ugye, hogy morci lett a laptop miatt, és az istennek se akart úgy futtatni ahogy kell, de szerintem érezte, hogy nem tér jobb belátásra, akkor majd én arra térítem egy format c-vel. 
Ma már minden rendesen fut rajta, most is arról írok. Igaziból büszke vagyok magamra, hogy tudok élni laptop nélkül is.

Voltam Andinál is. Anyuja megcsinálja az ingeimet, szóval lesz nagy heppiness. Holnap nyugis napot tervezek. Egyik farmerom kell egy picit repairolni, mert meggondolta magát és elszakadt egy helyen, de ahogy néztem nem lesz nagy művelet, csak pár öltés.
Késő délután meg megyek fel Pestre, Judithoz. Már nagyon várom. Nagyon régen voltunk együtt, csak így ketten, szóval jó lesz már egyet bandázni :D

Most megyek még kajálni valamit, aztán kaptok egy kis zenét is. Nagyon rá vagyok kattanva, és egész nap ez ment. 
Martin szerint nem kéne bele éneklés. Hát nem tudom. Amúgy ezt miért ide írom, miért nem a zenéhez?

Comic :: Doctor

2010.10.25. 00:27

Cyanide and Happiness, a daily webcomic
Cyanide & Happiness @ Explosm.net

Szerző: weinie4

Szólj hozzá!

Címkék: comic andi

Today :: 2010 10 23

2010.10.23. 21:13

 A tegnapi nap elég erős volt. Nagyon lázadtam, hogy 3 matekunk lesz, de ahogy kikaptam a négyes dogámat, rögtön megenyhült a szívem. A 14 fős csoportból 1db ötös, 2db négyes - ebből egy az enyém - lett összesen. A többieké elég katonás lett (1-2). 
Suli után Judit is megjött, szóval volt nagy örömködés. 
Este mentünk Impróra, de erről már írtam egy kicsit lejjebb. 3 csajjal mentem, szóval az érkezésünk nem volt a legpontosabb, de végül is nem volt nagy baj belőle. Előadás után nem maradtunk sokat, jöttünk is haza. Niki és Szaszu is velünk volt. Szaszu még impró szűz volt, de ahogy elnéztem élvezte ;) Sőt, azt mondta hogy jön legközelebb is.

Ma korán reggel kelés volt, aztán meg össznépi ebédfőzés. Apu levest főzött én meg a másodikat csináltam az ő közreműködésükkel. 
Dolgozgattunk a kertben is egy kicsit. Délután meg Andihoz mentünk ki. Pontosabban az anyujához, mert Juditnak kellett nadrágokat átszabni.
Itthon meg gofrit sütöttünk, átjött Andi is, kicsit később meg Balázs is egy fél órára.

Most megyek mert közös X-Faktor nézés van. "Nagy élmény"

Napi nyúl :: Twin Rabbits

2010.10.10. 20:41

Kerti parti értékelő

2010.07.18. 20:55

 Hát aki nem jött, az se hagyott ki semmit, mert nem volt az a tipikus nagy parti. A banda nagyrésze el sem jött - vagy mert nem értek rá, vagy mert újak voltak - de ez nem változtat azon a tényen, hogy nagyon sokan azt sem mondták hogy fapapucs.
A 18:00-ás kezdés gyakorlatilag elmaradt. Páran idejöttek előbb, hogy segítsenek, nekik nagyon köszönöm, hogy jöttek  - páran viszont később jöttek, vagy nem is jöttek, mint azt írtam. 
A kaja amúgy kb 8 kor indult neki útjának sé elég jól is haladt. A népek azt mondták finom volt, de az igazat megvallva én nem nagyon kóstólgattam. Csak ma reggel félkómásan és nem volt rossz, de egy kis fűszer azért még elfért volna benne.

Judit és Andi is nagyon kitettek magukért. Judit az egész szervezésben is aktív volt és az anyagi oldalt is erősítette - jobban mint én. 
Andi pedig végig segített Juditnak a konyhában sütni, főzni, szóval Andinak is jár a pirospont ;)
Gergő pedig végig támogatta őket, szóval a lángos és a pogácsa mellett az ő nevét is meg kell említeni.

Az mondjuk konkrétan szarul esett - vagy inkább csak elszomorított -  hogy az imprós banda nem jelent meg. Nyilván nem kellett volna midnenkinek itt lennie harci díszben, de tök jó lett volna velük egy közös móka. Mádodszor még hívják az ember, hamradszorra már nem..

Aki itt volt, az talán jól érezte magát. volt ping pong, meg dumaparti is. Zenét én csináltam, szóval azt mindenki utálta, de én büszke voltam magamra.

A banda nagyrésze 11 kor lelépett - át bridgebe - de mi csak 12 kor mentünk utánnuk. A bridge rendben volt - bár én a szombati bulikat annyira nem csípem, mert kevés a rock és sok a "klasszikus", de a banda azért rendben volt. Judit jól "elvolt" és Nikiéket sem kellett félteni. Bár a kocka búra gyereknél egy darabig néztem, hogy most mi lesz.. :S De aztán sikerült kimenteni Nikit tűz adással.

Bojkit vártuk még sokáig, de csak nem jött, csak nem jött, aztán egyszer csak megjelent a bridgeben 5 órányi vezetés után - amit nagyra értékelek. Jó volt látni. Picit dumáltam is vele. Ő Erdélyből jött, szóval biztos fáradt volt. Nem is maradt sokáig, mondjuk a buli se volt akkora nagy, hogy nagyon érdemes lett volna ottmaradni.

Mi kb 3 fele jöttünk el, Judit ott maradt még kalandozni, de 5 körül ő is jött. Az albiban aludtunk lent urali körülmények között, de jó volt. Mindenki eldőlt mint  a tápos zsák. Geryék viszont sokáig trécsletek a szomszéd szobában - azt várva hogy mikor lesz "huppogás", de nekünk csak aludni volt energiánk.

Összegezve: volt már jobb is. Azt bánom hogy elég sokan basztak az egészre és inkább csak bejöttek jobb dolguk híján, mint hogy csináljanak valamit. De hála istennek sokan nagyon jól érezték magukat ;)

Gömbözz promó parti

2010.07.10. 23:19

 Ma voltunk ugye gömbözz partin, ami fergeteges sikert aratott. A résztvevők mind élvezték, és páran meg is állapodtunk, hogy ha lesz pénzünk összedobunk egyre ;)
A buli értékelőjét a Gömbözz! blogon lehet elolvasni a képre kattintva ;)