Hosszú évek teltek el, mióta a napot látta. Így, minden sallang és egyéb nélkül. Kilépett az ajtón és a késő délutáni napfény épp csak megcsillant a háztetőkön és aranyló vörös ködöt borított az egész környékre. A lába elé nézve még megcsillantak a tegnapi eső pocsolyái, de már csak az aszfalt ráncai között futkozott pár csepp.

A kórház ahol élt zárta be. Etelt több mint 25 év, és most újra itt van. Újra kint. Kifelé. A nők hova tűntek? Hova az aggodalom? Hova a teher? 

A taxi már a túloldalon várta. Beszállt és egy száll cigarettát vett elő a bal belsőzsebéből. Az a régi fajta, papír dobozost. Kikocogtatta az utolsó szálat, majd miután a jobb kezével hetykén betette a szájába, bal kézzel meggyűrve dobta ki a csomagolást mint egy megmutatva, hogy még él. Közben lassan hullott belőle a maradék dohány.

- A 33. utcai raktárakhoz... - felizzott a gyufa feje és mély szippantás után felparázslott a vége. A felső kárpitra fújta az első slukkot. Jobb karját, benne a cigivel a lehúzott ablakon pihentette meg.

A sofőr semmit nem kérdezett, csak benyomta az órát és szép lassan peregni kezdtek a centek. A pálya mellett elég nagy nyüzsgés volt. Kiszállt a kocsiból és a zsebéből előkotort egy megtört 20 dollárost. A bal felső csücske leszakadt még mikor kitépte a díler kezéből.

Ott volt már mindenki. 57 év hosszú idő. Ennyi telt el.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.