Felsőoktatás

2012.12.10. 22:07

Épp az imént néztem meg egy csodás videót, amit az index.hu csapata hozott össze a parlamentben. A videót nem kívánom mellékelni, inkább csak a magam megnyugtatása végett írok most.
A legcsodálatosabb ebben az egész felsőoktatás dologban az, hogy velünk tavaly ilyenkor basztak ki, mikor 250-re csökkentették az államilag támogatott közgazdasági szakokat - mesterképzéssel együtt. Így, akik nem tudtak bekerülni a támogatott részbe, abban bíztak, hogy majd jövőre talán megjön az esze a kormánynak. 

Nekem sajnos családi okok miatt nem adatik meg, hogy fizetősre menjek, sőt, egyáltalán az se hogy egyetemre. Az egyetlen dolog, ami játszik az a levelezős. 

Őszintén sajnálom azokat, akik most még jobban pofára esnek mint mi, tavaly. A képviselők meg csak azt hajtogatják, hogy de hát nem kell fizetni, mert ott a diákhitel. Nincs mit mondanom. 

A történet nem most kezdődött, hanem mikor még egészen kicsi voltam. Az esti program mindig az volt, hogy a család a vacsora mellé bekapcsolta a jó öreg TV-t, majd miután lement a híradó, és a barátok közt, lehetett nézni az éppen aktuális esti mozit. 
Persze azok a filmek mindig jók voltak, és nem kellett este 10-ig várni rájuk. Az esti mozi mindig nyolc nulla nullakor kezdődött és legkésőbb 10-re véget ért.

Pár év után vége lett az idilli esti tévézéseknek, mivel a család gyerek tagjai felnőttek és persze az iskolai szerelmi élet, meg a számítógép, meg a saját tévé mindig sokkal érdekesebb volt, mint a családdal együtt vacsizni és elmesélni hogy "na mi volt a suliban?".
Ezt persze azt követte, hogy a saját szobába egy idő után saját tévé került. Itt még nem is lett volna semmi gond. Aztán a gyerek teljesen számítógép függő lesz, és már kurvára nem érdekli a barátok közt, meg a Bud Spencer filmek 82. ismétlése sem. 

Így alakult aztán, hogy a csapnivaló műsor hatására, no meg persze az MSN és társai is közrejátszottak, már nem kellett TV a szobába. Inkább lettek halak egy karcsú kis akváriumban, mert az sokkal menőbb, mint a régi lepukkant  képcsöves TV.

Történt aztán, hogy pár hete megint lett egy TV a szobában, mert ugye ahogy benő az ember feje lágya, törekszik, meg spórol, meg ilyenek. Ami régen fontos volt - pl.: blog - az ma már cseppet sem az. Az utóbbi időben egyre több ilyet veszek észre. Van, aminek örülök, van, aminek kevésbé
Viszont most hogy van megint TV, reméltem, hogy valahol majd kicsit olyan lesz a dolog, mint volt annak idején. Hogy majd a kis család leül elé, nézi, lesz közös vacsi meg ilyenek. Persze ilyen nincs, de nem is ez a lényeg - de, ez a lényeg, de nem ezért írok.

A mai TV műsor egyszerűen nevetségesen silány. Mivel most már van okos app, az okos telefonra, próbálom követni, hogy mit lehet nézni, ha az ember épp nem csinálna semmit értelmeset, vagy épp munka mellé kéne valami alaphang, de egyszerűen BAZDMEG nincs semmi. 
És nem azért, mert 3 csatornánk van. Extra csomagban vagyunk vagy mi. 5 felnőtt csatorna van, azért az már csak jelent valamit. Régen csak 1 volt, az is csak este 11 után. Csak hogy értsétek a lényeget.

Hála istennek a két vezető csatorna is észrevette, hogy nem tudják eldönteni, kinél megy éppen a szarabb műsor, ezért csináltak maguknak még két saját csatornát. Egyébként van több csatornájuk is, de ez mellékes.
A lényeg, hogy az eddigi 2 fő csatorna helyett, most már négyen lehet önteni a szart kifelé. 
A legszebb az egészben, hogy gyakorlatilag csak egyetlen csatorna van, amit lehet huzamosabb ideig nézni, az pedig a Discovery. Na most ezt se lehet. Mert 1 óra alatt pont négyszer hallom, hogy fél óra múlva mi fog kezdődni így más kívülről tudom az Ausztrál kamionosok szlogenjét, illetve, hogy minden nap Licitvadászok megy. Azt persze nem is várja el senki, hogy egyetlen csatorna legyen, ami átlagba jóba rántja az összes többi műsort.

Pár nap tévézés után kezdek levonni következtetéseket. Mivel nincs annyi film a világon, amivel ennyi csatornát változatosan ki lehetne tölteni, ezért persze tesznek be "jobb féle" sorozatokat is, amik végleg csak arra valók, hogy butítsák a társadalmat. Nem kívánok megnevezni egyet sem, de szerintem nem is kell. Aki csak néha is néz tévét és nem a facebook előtt nőtt fel teljesen az pontosan tudja, hogy ezek a műsorok nem életszagúak. Ezzel persze nincs is gond, mivel a "mi időnkben" ezzel is pontosan tisztában volt mindenki. Ma viszont annyira lent van az emberek értelmi színvonala, hogy gyakorlatilag bármit elhisznek, ami a TV-ben megy. 
Esküszöm ha lenne pár faszán megcsinált, meg eléggé facebook promotált akció arról, hogy "Hitler COOL!" tuti menne az is. 

A végszó természetesen az, hogy a tévé butít. Mi is lenne más. Kár is ebbe belegondolni továbbit, hogy politika, meg LMP, meg Jobbik. Itt szimplán arról van szó, hogy az embereknek már a szar is elég kielégítő szórakozás. Ez persze mind igaz a mozira, a zenére és otthon, a TV előtt a tévéfilmekre is.

Remélem Ti nem néztek sok tévét. Vagy ha igen, akkor tudjátok, hogy miért. És hogy miért nem kéne.

Ps.: megjegyzem, most kezdődik a csontdaráló, szóval mennem kell.