A napokban derült fény arra, hogy a redmondi cég félredobta a Windows 8 néven futó projektet és egy újat indított Live Essentials néven.

Mint kiderült,  az új OP rendszer azért lesz sokkal fejlettebb, mint az elődjei, mert sokkal tovább tart feltelepíteni, mint mondjuk a régi XP-t, vagy akár a frissebb Windows 7-et. 
A Microsoft megunta, hogy az Apple-nek lassan minden terméke lenyomja őket, ezért arra gondolta, hogy most megfordítják a helyzetet és csinálnak egy olyan IM programba integrált rendszert, ami még sokkal lassabb, és használhatatlanabb, mint bármijük, ami eddig volt.

A Microsoft ilyen jellegű piaci terjeszkedése nem csak az Apple szemét nyitotta tágra, de a Google orra alá is borsot törhet a cég. 
Tudni való, hogy a Google Chromium OS projektje is hasonló elképzelésen alapul, mint az új Live Essentials, azzal a különbséggel, hogy az használható is.
Ez főleg azért nagy probléma, mert a régi Windows felhasználók, már annyira megszokták azt, hogy minden lassan indul, vagy épp el se indul, hogy biztosan nem fogják a Google szoftverét választani, ha van egy olyan is, ami olyan mint a régi.

A Live Essentials igen ügyesen lett kifejlesztve, mivel a redmondi korábbi Windows-jaira is szükség van hozzá. Az új rendszer telepítéséhez előbb egy korábbi Windows-t kell a gépre kényszeríteni, hogy aztán abból, mint egy fél óra telepítés után életre keltsük a Live csomagot. A telepítéshez legalább egy újraindítás is kell. 

Erről megkérdeztük a fejlesztőket is és elmondták, hogy azért van szükség az újraindításra egy alapvetően chat program telepítésénél, hogy a rézfülű baglyok nehogy belenyúlhassanak a későbbi beszélgetésekbe. Az újraindítás alatt Bill Gates kirohan pár egérrel, hogy elterelje a figyelmüket. Azt is elmondták, hogy ilyen célokra nem megfelelő a touchpad, mivel az nem egér. 

Az új OS várhatóan még az idén a boltokba kerül, vagy legalábbis a torrent oldalakra. Ezt a kiszivárogtatott médiakampány révén sejtjük. A vállalkozó kedvűek már most kipróbálhatják az új rendszert a Szoftverbázis jóvoltából.

A bejegyzés trackback címe:

https://weinie4.blog.hu/api/trackback/id/tr223048315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása