Today :: 2009 10 04

2009.10.04. 19:46

Bocsi hogy eddig nem nagyon voltam érdemleges posztokkal, de a nővérem ugy itt volt hétvégén, és így nem nagyon voltam gépközelbe, de volt azért ám közbe happening. Pl ma ágyat kaptam október 10 e alkalmából. Nem, nincs se névnapom, se szülinapom, se gyereknap, se semmi, csak apu feldobta, hogy mi lenne ha áygat cserélnénk, mert neki úgy se kell franciaágy (közbe jelentőségteljes hangsúly és tekintés anyura) de végsősoron megyegyeztünk, hogy nekem viszont kell a franciágy, egyrészt mert a mostani hajlamos nyikorogni, meg szétesni, szóval  örültem neki na. De tegnap még csak elmélet szinten mozgott és nem nagyon beszéltünk róla, hogy most akkor mikor is  lesz, vagy mikor, csakhogy lesz majd egyszer vaalmikor.
Ma viszont hirtelen felindulásból apu megkérdezte 10 órakor, hogy ágy?  Ami azért fur avolt, mert ahhoz mindkettőnk szobáját szét kell burítani kb, mert az én agyam alatt sincs "semmi", megy ugye az áyga alatt is minden nap takarítok, szóval azért volt alatta anyag rendesen, ami azért jó emrt én meg gyerekkorom óta allergiás vagyok a porra, ami azért jó mert nem jó! Szóval kicsit be volam készülve tőle, taknyom nyálam összefolyt.
De msot mrá van ágyam, és délre sikerült is elrendezkedni, és most ugy ahogy rend is vana az ágyam alatt.

Szóval most már nem nyikorog, emg tudok középen aludni, ami angyon menő lesz, emrt edig két ágy volt összetolva, és a kettő közé le lehetett esni, de most meg már nem lehet, szóval tudok az ágy közepén elterülve aludni.

Szóval most boldog avgyok, meg itt volt nővérem is, meg Andi meg Balázs, szóval jó napom volt de tényleg. Fasza volt a hétvége, most meg megyek, mert pipázok az új ágyamon elfeküdve. Bu, bá, bu!

Sunshinedust

2009.10.04. 10:24

WebArt :: Képregény

2009.10.04. 10:19

CCTV Reklám

2009.10.03. 21:31

Eyecandy :: 262

2009.10.03. 11:54

Mjad holnap irok ide vaalmit, most csak képek.
-update- Na szóval elég érdekesen indult, mert nem tudta senki, hogy most akkor mi legyen, jön, nem jön, marad, nem marad, szóval elég vegyes infók vooltak arról, hogy akkor ki is jön, és ki nem.
bonyolította a dolgot, hogy kiderült, hogy a hullám pont tegnap este belépőt szed 500-1000ft egy noname bandára hivatkozva, mi meg ugye annyira nem nagyon akartunk fizetni a dologért, szóval kitaláltuk, hogy akkor már inkább révész. De aztán rájöttünk arra is hogy ha a banda 10 kor kezd, és mi  7 kor átmegyünk akkor csak nem kérnek belépőt még.. Szóval végülis mégiscsak hullámban kötöttünk ki.
Akik itt voltak: Judit, Dorka, Viki, Niki, Bori, Balage, Kömi, Patrik (+barátnője)
Biliárodozgattunk, beszélgetünk, jol elvoltunk annak ellenére hogy nem voltunk feltétlen sokan. Na mind1. Képek a tovább után, letöltési linkel együtt.

House!

2009.10.01. 22:55

Azt hittem besirok ezen a képen.. :D

Aston

2009.10.01. 22:37

Trailer :: Elm Street

2009.10.01. 22:02

És Bay bácsi rendezi.. Mondjuk a trailer alapján is lehet látni, hogy nem az a szarabb fajta..

süti beállítások módosítása