Hideg nyári éjszaka volt, az ablkon kinézve az ember szinte látta a hideg minden szilánkját. Jack a kedvenc székében űlt és némán figyelte a képernyőn el-el kúszó fűstöt, aztán Lynettre pillantott. Ott ült az ablakban és mélyeket szívott a cigarettájába. A nagy csendben csak az arca felét lehetett látni, azt is csak a holdfény világította meg. Minden eggyes szippantással együtt lehetett hallani ahogy a dohány morzsalék minden szeme elég és enyhe sercenéssel mond búcsút a világnak.
Lynette magasra emelte fejét és lágyan belefújta az éjszakába a füstöt, mely a kintről jövő hidegben még jobban látszott. Kavarogva tűnt el, mintha elnyelte volna a sötétség..
Jack egy darabig csak bámulta a lány ing alól kivillanó lábait, de csak nem tudta levenni a tekintetét róla. Nem tudta nem elfeledni hogy Lynetten csak egy ing, valami egyszál kis bugyi és egy piros magassarkú van.
Odalépett hozzá, nem törödve a  részletekkel, és egészen közelt hajolt hozzá. Lynette a plafonról Jackre nézett, és a távolba nézésből a teljes tekintetét ráfordította, majd egy szó nélkül belefújta a füstöt Jack szájába. Jack mélyet szivva próbálta a füstöt minél inkább magáévá tudni, de nem bírt magával és rögtön megcsókolta  Lynettet még mielött akármit mondhattak volna.
Hosszú szenvedélyes csók volt. Alig tudtak elszakadni egymástól. Miközben Lynett a tájat fürkészte szemeivel, Jack még közelebb lépett hozzá és hagyta hogy Lynette átkarolja a lábaival. Menet közben Jack a nyakát puszilgatta és apró semmiségeket súgott a fülébe, amiket csak ők, ketten értettek..
Jack átkarolta a derekánál fogva a lányt és átvitte a szoba közepén lévő ágyra, ahol finoman ledobta, de azért vigyázott rá, majd gondoskodva föléhajolt és megcsókolta, hogy enyhítse vágyát.
Lynette ingét csak a hideg kinti szellő lengette, melyet csak a füstölők enyhe illata nyomta el. A lány haja fahéj illatú volt, ami még inkább arra biztatta Jacket hogy minden csóknál beletúrjon a hajába.
Nem volt viszaút.. Jack lesöpört mindent az ágyról és csuklójánál fogva leterítette Lynetett, majd a nyakától szép lassan haladt lefelé..

Szerző: weinie4

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://weinie4.blog.hu/api/trackback/id/tr541996457

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lili 2009.06.09. 01:25:05

" the following based on a true story " ..az ablakpárkánytól az ágyig füstfelhős út vezet, halványan pislákoló fényekkel. hogy lett fülledt a szél..? azt hiszem kezdünk gyanúsak lenni kiss

weinie4 · http://weinie4.extra.hu 2009.06.09. 01:27:11

a based on a true story-ig még mentegetőzhettünk volna.. :D lmm

Lili 2009.06.09. 01:33:17

odakívánkozott. muszáj volt B) lmm