Batman visszatért!

2014.05.13. 19:04

Nagyon félek, hogy Nolan után milyen színvonala lesz a filmnek, de azért még ér bizakodni :)

Bnhzak2CMAAmX8Z (1).jpg

Azt hiszem az egész középosztály a média csapdájába esett, mert mindenki azt olvassa mindenhol, hogy mekkora durván jó lett ez a film és közbe meg nem. Igaziból a Con Air-hez tudnám hasonlítani. Azt is kb. 50-szer sorban egymás után meg lehetne nézni, és még akkor se unnád meg. Ez is pont ilyen volt.

A legnagyobb baj az volt ezzel az egésszel, hogy az egész magyar online sajtó azt hangoztatta, hogy a rendező egy isten, DiCaprio végre oscart cap és satöbbi. Ezen felbuzdulva ma leszedtem a filmet, hogy akkor most lessünk is rá, hogy mi fán terem a jó film és igaziból csalódottan ültem a stáblista végén, mert semmi újat nem mutatott. 

Kicsit azt érzem az egészből, hogy a színes, modern, nagyvilági életérzést lenyúlták az előző filmből, a nagy Gatsby-ből és mellécsapták a Betéve történetét.
Alapvetően szerintem ilyen sikersztorikat nem nehéz összehozni, mivel az emberek tipikusan így látják saját magukat is. A Jobs film is ugyan ezt az ívet futja be. Adott egy kisember, mint amilyen épp a néző is, és azt látja, hogy a semmiből hirtelen bátran elindul felfelé és nagylóvé nagy buli, és szép feleség ésatöbbi. 
Ez persze minden halandó ember álma, de azért a sorok között minden filmben előjön, hogy a nagylóvéhoz kurvanagy szerencse kell, vagy éppen meg kell rohadni a munkában - opcionálisan kicsit illegalitásba kell vonulni.

A sztori még nem kerek, rá kell döbbeni, hogy a régi élet nem megy. A fordulat el is jön, új feleség, még nagyobb ház, még több buli. A film vége felé pedig persze megrottyan az idilli családkép, mint egy figyelmeztetésként, hogy ha idáig eljutsz, azért figyelj a családra is - vagy még jobb: megnyugtat hogy a tyúkszaros élet is jó, merthát a szeretet többet ér, mint a pénz.

Na meg ugye a végét úgy kell drámába fordítani, hogy azért happy end legyen - elviszik a csúnya gonosz rendőrök a főszereplőt és összeomlik az egész élet munkája, mert túl kapzsi volt. A végén persze ki lehet mászni, de csak ha a régi haverokkal megint rosszba keveredünk (lásd Betépve) vagy feladjuk az összes régi cinkosunkat.

Kész a történet. 

Ettől függetlenül a film jó, a rendezés is tényleg, de a médiagépezet megint elhitette, hogy most ez egy akkora film lesz, amit még soha nem láttunk. Pedig egy jó Die Hard 3-at semmi nem tud űberelni. Lényeg a lényeg, hogy tényleg jó film volt, de ennyire?! 

Kinek mi..

Film :: World War Z

2013.09.29. 14:58

A hosszú kieseés után már nem kívánok olyan bejegyzéseket írni, mint régen, de azért egy pár szó essen már a dologról, ha már ilyen kényszerpihenőn vagyok itthon (betegség).

Vigyázat spoiler veszély ;)

Azt nem nagyon értem, hogy miért jó ugyan olyan zombis filmeket csinálni, mint eddig mindenki más - azon kívül, hogy eddig többségében noname színészek voltak a középpontban.
Aki még nem látta, annak elmondom, hogy tökéletes kikapcsolódás 2 órában, de semmi új nem lesz benn. Idilli család, mindenki megy a munkába és BOOOOOOOM! Robbanás, füst, baj van, baj van!
Persze tök véletlen a főszereplő egy képzett felderítő - ami ézért is jó, mert gond nélkül ellát egy frissen amputált kezet egy kis gézzel és leukoplaszttal.

Az esegmények követik egymást, családot hátra kell hagyni, hogy megmeneküljön a haza. Klisé klisét követ, miközben próbálják felkutatni a gyógymódot. Az mondjuk külön poén volt, hogy a fő doki, aki mindenki nagy reménysége volt, a második perc után lövi magát fejbe mert befosott kicsit a zombiktól.

Végül persze a felderító emberünk találja meg a gyógymódot és minden helyrejön. Tényleg. A család is meglesz és persze a nagy és megbízható JÚ ESZ ÁRMI lenyomja az új vakcinával a zombikat.

A filmből nem hiányzohat a szegény sorsú afrikai gyerekek vágóképe, és persze a sok sok kamu hiradó.

Ha én csinálnék zombi filmet, tuti a szereplők szájába adnám, hogy "hu baszod...! ez pont olyan volt mint a walking dead-ben!" vagy "azt a kurva Stewie, ilyen kibaszott ijesztőt nem láttam a holtak hajnala óta!" vagy valami ilyesmi. Érted. Nyilván a mi társadalmunk már ezen nőtt fel, nem kell feltételezni, hogy mindneki kurva hülye a zombikhoz - ugyan ez vonatkozik a vámpíros filmekre is. Mindenki tudja, hogy ezüst, fokhagyma, napfény. Ennyi.

A film egyébként tényleg szórakoztató, de én kicsit azt éreztem benne, hogy kellett még egy erős film Pitt bácsinak, hogy férfinak érezze magát - na meg ugye mivel ritkában látni mostanában a vásznon, nyilván húzónév egy ilyne kaliberű filmhez.

Zár szó: Muse!

A történet nem most kezdődött, hanem mikor még egészen kicsi voltam. Az esti program mindig az volt, hogy a család a vacsora mellé bekapcsolta a jó öreg TV-t, majd miután lement a híradó, és a barátok közt, lehetett nézni az éppen aktuális esti mozit. 
Persze azok a filmek mindig jók voltak, és nem kellett este 10-ig várni rájuk. Az esti mozi mindig nyolc nulla nullakor kezdődött és legkésőbb 10-re véget ért.

Pár év után vége lett az idilli esti tévézéseknek, mivel a család gyerek tagjai felnőttek és persze az iskolai szerelmi élet, meg a számítógép, meg a saját tévé mindig sokkal érdekesebb volt, mint a családdal együtt vacsizni és elmesélni hogy "na mi volt a suliban?".
Ezt persze azt követte, hogy a saját szobába egy idő után saját tévé került. Itt még nem is lett volna semmi gond. Aztán a gyerek teljesen számítógép függő lesz, és már kurvára nem érdekli a barátok közt, meg a Bud Spencer filmek 82. ismétlése sem. 

Így alakult aztán, hogy a csapnivaló műsor hatására, no meg persze az MSN és társai is közrejátszottak, már nem kellett TV a szobába. Inkább lettek halak egy karcsú kis akváriumban, mert az sokkal menőbb, mint a régi lepukkant  képcsöves TV.

Történt aztán, hogy pár hete megint lett egy TV a szobában, mert ugye ahogy benő az ember feje lágya, törekszik, meg spórol, meg ilyenek. Ami régen fontos volt - pl.: blog - az ma már cseppet sem az. Az utóbbi időben egyre több ilyet veszek észre. Van, aminek örülök, van, aminek kevésbé
Viszont most hogy van megint TV, reméltem, hogy valahol majd kicsit olyan lesz a dolog, mint volt annak idején. Hogy majd a kis család leül elé, nézi, lesz közös vacsi meg ilyenek. Persze ilyen nincs, de nem is ez a lényeg - de, ez a lényeg, de nem ezért írok.

A mai TV műsor egyszerűen nevetségesen silány. Mivel most már van okos app, az okos telefonra, próbálom követni, hogy mit lehet nézni, ha az ember épp nem csinálna semmit értelmeset, vagy épp munka mellé kéne valami alaphang, de egyszerűen BAZDMEG nincs semmi. 
És nem azért, mert 3 csatornánk van. Extra csomagban vagyunk vagy mi. 5 felnőtt csatorna van, azért az már csak jelent valamit. Régen csak 1 volt, az is csak este 11 után. Csak hogy értsétek a lényeget.

Hála istennek a két vezető csatorna is észrevette, hogy nem tudják eldönteni, kinél megy éppen a szarabb műsor, ezért csináltak maguknak még két saját csatornát. Egyébként van több csatornájuk is, de ez mellékes.
A lényeg, hogy az eddigi 2 fő csatorna helyett, most már négyen lehet önteni a szart kifelé. 
A legszebb az egészben, hogy gyakorlatilag csak egyetlen csatorna van, amit lehet huzamosabb ideig nézni, az pedig a Discovery. Na most ezt se lehet. Mert 1 óra alatt pont négyszer hallom, hogy fél óra múlva mi fog kezdődni így más kívülről tudom az Ausztrál kamionosok szlogenjét, illetve, hogy minden nap Licitvadászok megy. Azt persze nem is várja el senki, hogy egyetlen csatorna legyen, ami átlagba jóba rántja az összes többi műsort.

Pár nap tévézés után kezdek levonni következtetéseket. Mivel nincs annyi film a világon, amivel ennyi csatornát változatosan ki lehetne tölteni, ezért persze tesznek be "jobb féle" sorozatokat is, amik végleg csak arra valók, hogy butítsák a társadalmat. Nem kívánok megnevezni egyet sem, de szerintem nem is kell. Aki csak néha is néz tévét és nem a facebook előtt nőtt fel teljesen az pontosan tudja, hogy ezek a műsorok nem életszagúak. Ezzel persze nincs is gond, mivel a "mi időnkben" ezzel is pontosan tisztában volt mindenki. Ma viszont annyira lent van az emberek értelmi színvonala, hogy gyakorlatilag bármit elhisznek, ami a TV-ben megy. 
Esküszöm ha lenne pár faszán megcsinált, meg eléggé facebook promotált akció arról, hogy "Hitler COOL!" tuti menne az is. 

A végszó természetesen az, hogy a tévé butít. Mi is lenne más. Kár is ebbe belegondolni továbbit, hogy politika, meg LMP, meg Jobbik. Itt szimplán arról van szó, hogy az embereknek már a szar is elég kielégítő szórakozás. Ez persze mind igaz a mozira, a zenére és otthon, a TV előtt a tévéfilmekre is.

Remélem Ti nem néztek sok tévét. Vagy ha igen, akkor tudjátok, hogy miért. És hogy miért nem kéne.

Ps.: megjegyzem, most kezdődik a csontdaráló, szóval mennem kell.

Battleship :: Csatahajó

2012.08.29. 22:25

Nagyon sokáig húztam a fogam, hogy megnézzem, mert azt mondták az okosak, hogy egy szar. Ehhez képest régen szórakoztam ilyen jót másfél órában - kettő egyébként.
Hosszú idő óta egy olyan akciófilm, ami végig leköt és izgalmas. 

banner2.jpg

Az első percekben klisés szál indul - és ez folytatódik az utolsó percig - de hamar átalakul valami egészen élvezhető dologgá. Két tesó, egyik menő, másik nem. Meglepő fordulat, a kis tesó megmutatja, hogy ő  a legjobb.
Szerelmi száll, veterán katonák és AC/DC. Asszem ennél több nem kell egy fasza akciófilmhez. 

Amit nem értek, hogy miért kapott 6.0-át IMDb-n, mert hogy szerintem semmivel nem volt szarabb, mint mondjuk egy Iron Man, az is tuti. Esküszöm, ez is kezd kult lenni. Az Avangers is azért volt akkora menő, mert benne volt a nagypofájú Tonny Stark. Ha ennek a filmnek is megjelent volna az utolsó 10 percében, akkor ez is 8-9-10 es pontszámot kapott volna, az hétszentség.

pp_avengers_sinks_battleship.jpg

Ja és nem mellesleg ez a film az, amiben Rihanna is szerepel. Soha nem tartozott a kedvenceim közé, de ebben a filmben meglepően jól illet. Hozzáteszem magyarul néztem, nem tudom, hogy az eredeti hanggal mennyire lóg ki a lóláb, avagy mennyire jók a szájába adott mondatok.
Mindenesetre határozottan pozitív volt. A rá adott szerepet hozza, a menő, vagány, nagypofájú csaj illik is hozzá. Ezzel a fiús hajjal simán oké ez a vadóc figura.

battleship-movie-review (1).jpg

Liam Neeson már csak plusz extra a filmben. Szerintem az ő karaktere olyan hátszél már a filmes világban az utóbbi pár év után, hogy akármibe is szerepelne, tuti ő a legmenőbb. Ő képezte ki Batmant, hát hogy a faszba ne lenne menő. Meg ugye a lánya elrablóit is szétküldte. A modern Chuck Norris.

Lényeg a lényeg, nálam maximálisan jól teljesített ez a film. Nyilván nem lehet összehasonlítani mondjuk egy - amúgy túlértékelt - Remény rabjaival, vagy egy Batmannel, de a maga nemében sokkal szórakoztatóbb, mint mondjuk egy Transformers. Már csak azért is mert ebben kevesebb volt az erőltetett szar megszólalás. 

Rating: 7/10 vagy 8/10? Legyen félút. 7,5/10.

Az előző két film alapján, de főleg a második rész után nagyon féltem ettől a filmtől. Tudtam, hogy a második igen magasra tette a lécet és pont ezért tartottam tőle, hogy a harmadik rész nem lesz olyan ütős, mint a korábbiak.
Pont ezért félve mentem a moziba is, hogy mi lesz akkor, ha nem lesz jó. Kb. olyan érzés volt bent ülni, mint ha azt mondták volna a 6 éves önmagamnak, hogy ebben a két órában fog kiderülni, hogy létezik-e a Mikulás, vagy sem.

MV5BMTY0MTc2OTUwNV5BMl5BanBnXkFtZTcwNjk4NjQxNw@@._V1._SX600_SY600_.jpg

Nem csalódtam. A film tökéletesre sikerült. Sok olyan kritikát olvastam - még a film előtt - hogy nem lett olyan jó, mint a második volt, vagy hogy Nolan legrosszabb filmje, stb. Ezekkel abszolút nem értek egyet. A második rész talán összeszedettebb volt ennél, de én ezt nem a rendezésnek tudnám be, hanem hogy itt jóval körülményesebb volt a történet. Egyszerre kellett bemutatni, hogy mi történt az elmúlt 8 évben és hogy mi zajlik most Gotham városában.

anne-hathaway-catwoman-the-dark-knight-rises-selina-kyle-suit.jpg

Összességében én azt mondanám, hogy ez a harmadik rész tökéletes zárás volt a filmnek. Szerintem jóval drámaibb volt az egész film, mint a TDK és pont ezért sokkal jobban érezhető volt a nyomás, hogy mi a jelentősége Batman visszatérésének.
A drámai szálat erősítette, hogy Alfréd is elhagyja gazdáját. Azon a jeleneten konkrétan a fél mozi sírva fakadt. A lányok biztos - már aki ismerte az előzményeket is. 

tumblr_m7ndis4Pq91r07iqk.jpg

Nolan filmjei azért is voltak talán sokkal ijesztőbbek, mint az elődök, mert ezek a filmek egyszerűen reálisabbak voltak. Előbb elhisszük, hogy egy kigyúrt faszi csak szarul veszi a levegőt, mint hogy mindenféle vegyszerek hatására pillanatok alatt izmos lesz. 
A TDK-ban Joker alakításáról nem is kell szót ejtenem. Tökéletes volt.

MV5BMTQwMzM1MDUzOF5BMl5BanBnXkFtZTcwNjUzNzU4Nw@@._V1._SX600_SY600_.jpg

Nem kívánok részleteket elárulni a filmből. Hátha van, aki eddig még nem látta. Tény és való, hogy az egyik talán legösszeszedettebb trilógia, amit valaha láttam. 
Nem mellékes infó, hogy Nolan 8 filmjéből 6 imdb top 250.

Nálam 10/10.

Romantikus filmek

2012.06.22. 23:10

Soha életemben nem fogom megérteni, hogy vajon mire is jók a romantikus filmek. A nők részéről egy hamis világképet alakítanak ki olyan faszikról, akik nem is léteznek. Ez nem azért mondom, hogy egy faragatlan fasz vagyok, hanem azért mert nincs olyan férfi, mint ezekben a filmekben. Aki mégis ilyen, az meg vagy buzi, vagy tényleg nincs belőle sok.

A férfiakat meg csak még jobban felbosszantja, hogy ezt mutatják a filmekben, mert a pasik meg úgy érzik, hogy ezzel felállítanak nekik egy lécet, amit meg kell ugrani. Holott nem kell. 
Nem arról beszélek, hogy minden pasi egy fasz - hozzáteszem van egy-kettő - még nő is - de olyan pasi aki 2 hét után "örökké szeretni foglak" és megkéri a kezét, vagy az esőben térdel le elé, ilyen nincs.

A youtube persze tele van olyan videókkal, hogy az adott negyedévben melyik amerikai minta pasi épp milyen vicces és persze kurva romantikus módon kérte meg a felesége kezét, de ez is csak egy feltűnési viszketegség. Biztos vagyok benne, hogy az ilyenek még az esküvő napján is megnézik, hogy hányan látták, hogy miként kérte meg az asszonyt.

A romantikus filmekre visszatérve, több szempontból is értelmetlenek. Mivel a szerelem alapjában véve nem egy bonyolult dolog, így nagyon nehéz ennyi filmes év után még újat mutatni benne. A szerelem lényege, hogy olyan hülyeségeket is megcsinálsz valakiért, amit egyébként nem.

Mivel minden romantikus film arról szól, hogy minden happy, aztán kiderül, hogy mégse, közbe mindkét fél talál valaki mást, majd aztán rájönnek (előbb az egyik, aztán a másik), hogy mekkora baklövést követett el, majd végül mindketten belátják, hogy kit szeretnek igazán és aztán végül valami romantikus helyen záródik a film. 

Kasszasiker és mindenki boldog. Az ilyen filmek lényege, hogy becsábítsák az ártatlan kis párokat a mozikba, akik még az ilyen és ehhez hasonlatos modern elvárásoknak akarjanak megfelelni, mert azt hiszik, hogy egy kapcsolat attól lesz jó, hogy elmegyünk olyan közös programra, amiről mindketten tudjuk, hogy az egyik fél nem vágyik rá.

A nő tudja, hogy a férfi csak az ő kedvéért harcol végig egy romantikus filmet - és csak a szexes, hányós, és disznó vicceken röhög majd - és a férfi is tudja, hogy csak azért mentek el autókiállításra, mert a férfinak ez a heppje.

És itt el is érkeztünk arra a pontra, hogy a szerelem miért is akkora nagy hülyeség a maga nemében. Közös kompromisszumok mellett felelünk meg másoknak, hogy aztán nekünk is megfeleljenek. 
Ezzel még mindig semmi baj sincs. 

Lassan három év boldog kapcsolat után írom ezeket a sorokat és pontosan tudom, hogy mit utálok a Nikiben és többé kevésbé tudom, hogy ő mit utál bennem. Ettől függetlenül mindketten elviseljük a másik hülyeségét a sajátunkért cserébe. Én elhallgatom, ahogy japánul énekel, ő meg filmeket néz velem :D

A bajom, amiért ez az írás most készül a média gépezet. Miért kell megfelelni olyan elvárásoknak is, ami gyakorlatilag nem is létezik, csak a filmekben?! Miért hiszik azt az emberek, hogy az a normális, hogy egy hét után az örökké jön. Persze lesz majd meglepetés pár hónap elteltével. 

És persze az is normális, hogy vad idegen lányok, vad idegen hapsikat szopnak le a parkban a buli után. Nem tudom hova tart ez a világ, de érdekes lesz majd figyelni a gyerekeinket, és a gyerekeink gyerekeit, hogy egy ilyen elferdülő világ hova vezet. 

50 éve azon voltak felháborodva, ha valaki elvált, most meg azon, hogy ki mekkora kurva - férfiak is. De mi lesz mondjuk még 50 év múlva? Nem merek belegondolni.

Gangster Squad Trailer

2012.05.10. 21:59

Mostanában hajlamos vagyok csak úgy filmeket nézni, hogy előbb megnézem a kritikát, és ha jó, csak akkor nézem meg. Ez persze rendszerint oda vezet, hogy nem nézek filmet, mert a legtöbbet leszólják. 
Trailer alapján ez viszont nézős lesz mindenképpen. Ha más nem már csak Sean bácsi miatt is. 

Prison Break

2012.05.10. 21:55

Az utóbbi időben egyszerűen elfogytak a sorozataim, amit néztem, vagy csak egyszerűen olyan minősíthetetlen minőség visszaesés történt, hogy nem néztem őket tovább. 
Ennek most vége, mert végre találtam egy olyan sorozatot, ami leköt(ött két napig). Igaziból nem volt ez olyan erős, mint mondták. Ha egész pontos akarok lenni, akkor pont olyan erős volt, mint mondták, mert azt mondták hogy nem rossz, elég jó.
Ez teljesen igaz rá. Mivel talán már mondhatom, hogy van sorozatos tapasztalatom bőven, így azért volt benne jó pár olyan jelenet is, ami mocskos mód klisé volt - de ezt azért elnézzük. Az viszont elég kellemetlen volt, hogy némely epizód után 2-3 részre előre lehetett tudni, hogy mi fog történni.
És nem azért mert láttam már, hanem mert klisé és logika mellett lehetett tudni.

Ettől függetlenül jó volt az első évad. Talán még a másodikra is be merek nevezni. Ti mit gondoltok, megérné? 

Kibeszélő :: Avengers

2012.05.02. 22:14

Szó szerint kritika lesz, bárki bármit mond, nekem nem tetszett, ezt most előre mondom. Kár is lesz objektivitásról beszélni, mivel ez egy teljesen szubjektív műfaj. Más dolog, hogy volt benne olyan is, ami kifejezetten tetszett. 
Az akció szerelmesei szemében továbbra is egy fasz leszek.
Lets go!

cb-avengers-poster-630-328-600w.jpg

Ezt a bejegyzést most úgy írom, hogy én azon elvetemültek közé tartozom, akik a film előtt az összes trailer, teasert, sopotot, képet és karakterposztert látták. Már sok film kapcsán elhatároztam, hogy ez nem így lesz, mert az ilyenek mindig elbasszák a filmélményt, de mikor meg ott az újabb részlet, akkor nem tudja az ember megállni.

A film alapjában véve is nagyon durvának számított, és mindenki úgy várta már, mint egy falat kenyeret a hosszú koplalás után. Hát most végre itt van, kinek tetszik kinek nem.

Én a filmeket soha nem az alapján nézem, hogy mi 3D, meg hangzás. Ez egy faszság. A film akkor jó, ha 15", monitoron nézve is fasza. Ezt most az Avengerstől elhatárolva írom jelenleg. 
Ma rögtön megkaptam az egyik havertól, hogy " de hát IMDb-n is milyen fasza pontot kapott". Ezt kérem szépen akkor lehet mondani, ha mára film kint van fél éve és már DVD-n is kijött. Az a szám akkor mérvadó ténylegesen. Nyilván ha valami premier után is csak 4-5-6 körül karcol, akkor az később se lesz jobb, de az általános tendencia az, hogy amikor már nem csak a rajongók szavaznak, hanem szélesebb körben is ismerik, akkor ez a szám pár tizedet legalább, de akár egész számokat is mehet lefelé.

Visszatérve Avengersre: A film története nyersen szerintem nem volt olyan nagy durranás. Kb. ugyan az a helyzet, mint Avatarnál volt. Ez így mindent el is mond a filmről, amit kell, meg majd a poszt végén a pont.
Át is térek a pozitívumokra, és azokra a dolgokra, amiket a mai napig nem értek.

HIMYM Robyn nem tudom mit keresett a filmben. Reméltem, hogy lesz valami szerepe, hogy őt választották, de egy poénon és azon kívül, hogy jól néz ki más nincs.

Ami külön pozitívum volt, hogy minden szereplő megjelent a filmben, és nem csak Stark arcáról szólt az egész - amit mondjuk nem feltétlenül bántam volna, mert bejön a stílusa - de külön örültem, hogy meg tudták úgy oldani a dolgot, hogy mindenkire jutott pár sor és még örjöngeni is láttuk őket.

A következő érthetetlen pont számomra, hogy fekete özvegy miért van benn egy ilyen szuper ligában. Lehet hogy csak azért nem értem, mert nem olvastam a megfelelő dokumentációt - Marvel Univers - de a filmből végül nem nagyon derül ki, hogy miért is olyan nagyszerű kém a hölgyike.

Nálam sajnos a végső harc is nagyon fura volt. Én meg voltam győződve, hogy Loki serege azért komolyabb lesz, és majd rendesen elhúzódik a harc, ehhez képest a pár Avangers simán lenyomta őket. Gyakorlatilag Loki szuper seregét lenyomták egy délután, majd mindenki boldogan élt, míg meg nem halt.

Ez nálam elég is volt a bűvös 6/10-re, amit a presztizs értéke miatt hajlandó vagyok felhúzni 7/10-re, meg mert Hulk kurvára lezúzta Lokit. Ja a 6/10 azért is jár, mert Amerika kapitány jelmeze továbbra is gáz. De hát végül is divatja múlt.

süti beállítások módosítása