Batman visszatért!

2014.05.13. 19:04

Nagyon félek, hogy Nolan után milyen színvonala lesz a filmnek, de azért még ér bizakodni :)

Bnhzak2CMAAmX8Z (1).jpg

Az előző két film alapján, de főleg a második rész után nagyon féltem ettől a filmtől. Tudtam, hogy a második igen magasra tette a lécet és pont ezért tartottam tőle, hogy a harmadik rész nem lesz olyan ütős, mint a korábbiak.
Pont ezért félve mentem a moziba is, hogy mi lesz akkor, ha nem lesz jó. Kb. olyan érzés volt bent ülni, mint ha azt mondták volna a 6 éves önmagamnak, hogy ebben a két órában fog kiderülni, hogy létezik-e a Mikulás, vagy sem.

MV5BMTY0MTc2OTUwNV5BMl5BanBnXkFtZTcwNjk4NjQxNw@@._V1._SX600_SY600_.jpg

Nem csalódtam. A film tökéletesre sikerült. Sok olyan kritikát olvastam - még a film előtt - hogy nem lett olyan jó, mint a második volt, vagy hogy Nolan legrosszabb filmje, stb. Ezekkel abszolút nem értek egyet. A második rész talán összeszedettebb volt ennél, de én ezt nem a rendezésnek tudnám be, hanem hogy itt jóval körülményesebb volt a történet. Egyszerre kellett bemutatni, hogy mi történt az elmúlt 8 évben és hogy mi zajlik most Gotham városában.

anne-hathaway-catwoman-the-dark-knight-rises-selina-kyle-suit.jpg

Összességében én azt mondanám, hogy ez a harmadik rész tökéletes zárás volt a filmnek. Szerintem jóval drámaibb volt az egész film, mint a TDK és pont ezért sokkal jobban érezhető volt a nyomás, hogy mi a jelentősége Batman visszatérésének.
A drámai szálat erősítette, hogy Alfréd is elhagyja gazdáját. Azon a jeleneten konkrétan a fél mozi sírva fakadt. A lányok biztos - már aki ismerte az előzményeket is. 

tumblr_m7ndis4Pq91r07iqk.jpg

Nolan filmjei azért is voltak talán sokkal ijesztőbbek, mint az elődök, mert ezek a filmek egyszerűen reálisabbak voltak. Előbb elhisszük, hogy egy kigyúrt faszi csak szarul veszi a levegőt, mint hogy mindenféle vegyszerek hatására pillanatok alatt izmos lesz. 
A TDK-ban Joker alakításáról nem is kell szót ejtenem. Tökéletes volt.

MV5BMTQwMzM1MDUzOF5BMl5BanBnXkFtZTcwNjUzNzU4Nw@@._V1._SX600_SY600_.jpg

Nem kívánok részleteket elárulni a filmből. Hátha van, aki eddig még nem látta. Tény és való, hogy az egyik talán legösszeszedettebb trilógia, amit valaha láttam. 
Nem mellékes infó, hogy Nolan 8 filmjéből 6 imdb top 250.

Nálam 10/10.

 Az első képek az új filmből, amin Catwoman is rendesen látszik. Úgy néz ki elkérte egy körre Bruce mociját.
Van még pár kép a tovább után.

Nem mindennapi gokartok

2011.02.24. 21:41

 Biztosan minden férfitársam akart egy Batmobilt, ahogy meglátta a Begins-ben. De gondolom nem feltétlen ilyenre vágytatok - amiben még rükverc sincs. Ettől függetlenül elég nagy poén lehet egy ilyen kis verzióval végigfurikázni a városon. 
A tovább után van még egy videó egy másik csodaszerkezetről, ami még sokkal elborultabb. Csak az igazán merészek kattintsanak a továbbra.

Batmanék így pókereznek

2011.02.08. 19:39

- Mit mond Batman Robinnak, mikor be akarnak szállni a Batmobilba?
- ..???
- Gyere Robin, szálljunk be a Batmobilba!

Régi szakállas.. Ennél viszont sokkal érdekesebb, hogy milyen régre nyúlik vissza a Batman történelem, és annak is egész konkrétan a Batmobil szála.  Mivel a kép kegyetlen mocskos mód hosszú, ezért a tovább után leshető a teljes ;)

Batman TDK redesigned

2010.12.26. 10:39

Batmanék az évek során

2010.12.21. 21:58

 

Batman jelek az évek során

2010.10.09. 11:54

süti beállítások módosítása