Egészség mert az jó

2013.03.02. 19:15

Tegnap este hirtelen felindulásból átmentünk boltba hogy mi már pedig most görög salátának álcázott valmit fogunk enni, mert az nekünk ugye jó, meg finom meg ilyenek.
A dolog már ott kezdett gyanús lenni, mikor megláttuk, hogy mi mennyibe kerül. Azt gondolná az ember, hogy a hús az a drága. De lófaszt!
Télen minden drága. Így sikerült 4000, az az négyezer forintért salátát ennünk. Mert hát ugye abba kell 500 forintért saláta levél, meg 500 ért sajt, meg uborka, meg kefír, meg szósz, na meg ugye csirkemell.
Nem baj, egészségesen élünk. Azt nem tagadom, hogy finom lett, de bazmeg, ennyi pénzért legyen is. Végső soron  kijött belőle 6 nagy adag.
Én 650-ért szoktam rendelni, valamivel kisebbet, és azt hittem, hogy sokkkal sokkal olcsóbban lehet cézársalátát csinálni. Hát nem.

Viszont valóban jól lehet vele lakni, így fogyni sem rossz. Pacsi. 

?

2013.03.01. 10:39

Na aztán mi a fasz van veletek?
Nekem közbe van új munkahelyem. Talán meg is becsülnek egy kicsit, szóval nincs okom panaszra. A sors fintora, vagy talán nem is fintornak mondanám, hanem érdekességnek, hogy végül azért csak azt csinálom, amit szeretek.
Online szerkesztő lettem egy cégnél, és megvallom őszintén, szeretem csinálni. Azt hiszem ez nem meglepő ennyi év blogolás után. Mellékállásban pedig grafikusként is csinálok ezt-azt. 
Hát mi kell ennél több?
Semmi! Már megint igazam van. 9! Szóljatok rám, hogy többet nem idézhetek innen.

Nagyon hosszú idő után úgy érzem, hogy valahova tart az életem. Egyetemre nem mentem. Így alakult, de azt hiszem, hogy talán nem is az kell a boldoguláshoz. 
A saját életem ura vagyok. Én teremtem meg, ami magamnak kell, én fizetem a számláimat, a telefonomat, a szükségleteimet. Néha beülök valahova egy kávéra, mert megtehetem, vagy épp elszívok hozzá egy jó cigarettát. Mert igen, még mindig dohányzom. 

Anyámmal élek, macskát tartok. Gyakorlatilag ő él velem, és ezt ő is tudja. Most aztán jól megmagyaráztam, hogy sokkal menőbb vagyok. "ha    -    ha"

Van egy barátnőm - továbbra is. Már több mint három és fél éve együtt vagyunk és gyakorlatilag együtt élünk. Bár az élettárs szótól még félünk kicsit. (nagyon)

Ennyi. Ti hogy vagytok?

süti beállítások módosítása